Június egyik napján emberi szokás szerint megnéztem jött e új üzenet. Nem jött. Viszont jött egy gondolat, melyben szerepelt egy szó: Izland. Ezt az a lépést követte az, hogy meglestem a repülőjegyek árát és őszintén szólva bolond lettem volna nem megvenni abban a pillanatban még a szabad jegyek egyikét.

Nem bántam meg, hogy először az utazást terveztem meg és utána kezdtem intézni a szabadidőt. Tudjátok, mikor az ember nagy lelkesedéssel tesz valamit, az a lelkesedés ráragad a körülötte lévőkre is és együtt örülnek. Ez történt az akkori főnökömmel is. Olyan nagy örömmel közöltem vele a hírt, hogy azt kérdezte elég e lesz egy hét. Ezt követően már csak izgatottan számoltam a napokat egészen indulásig. Az igazság az, hogy régóta a listámon szerepelt e kedves kis szigetország, de várni valakire aki majd csatlakozik, eltarthat egy életen át, szóval időt tovább nem vesztegelve nekivágtam egyedül az izlandi kalandnak.

Egy szép nyári reggelen három óra repülés után már láthatóvá vált a sziget és egyre csak közelebb kerültem hozzá. Az első dolog ami szemet szúrt már a levegőből nézve az a nagy kopárság. Kevesen tudják, de Izland területének alig 2% -át borítják fák. Ez konkrétan annak az eredménye, hogy a korábbi századokban érkező civilizációk – gondolok itt a viking telepesekre – fa kunyhókat építettek és fával tüzeltek. Így az idő folyamán eltűntek az erdők.

Beléptem a tűz és jég birodalmába, ahol első utam a szállásra vezetett, mely egy öbölben volt, nyugati kilátással. Itt leraktam a bőröndöt és indultam is várost nézni. Nagyjából 10-15 perc gyaloglás után beértem a városközpontba, ahol faházak sora állt különböző színekben. Legtöbbjük bolt volt, tele drágasággal amit az idő vaskereke úgyis csak kacattá rág. Az értéke annyi, hogy örömet generál, ezért jó befektetés. Rengeteg nemzetiséggel találkoztam. Nyári időszakban nagy turistacsalogató a sziget, mivel a téli időszak nagy része sötétségbe van borulva. A kikötő rész késő délután a naplemente színeiben pompázott. Láthatók erre hadihajók, halászhajók, bálnaleső hajók, puffinleső hajók és óceánjárók is. A kikötő peremén található egy üveg épület amely a kultúra központja. Különböző koncertek, kiállítások, színház, étterem, illetve mozi van az épületben.

Egy kis városi csavargás után visszamentem a szállásra pihenni. Még aznap este sikerült jelentkeznem egy egésznapos expedícióra, amely a sziget déli részét tárta fel. Reggel hétkor a bejárat előtt várt egy busz. Annyi volt a dolgom, hogy megmondtam hogy hívnak, mivel a listán volt a nevem. Az idegenvezetés kivalló volt, rengeteg érdekesség és információ hangzott el. Első megallónk helyszíne a Sólheimajökull gleccser volt. Hatalmas jégtömeg, mely gyaluként formálja a földfelszínt. Az ember csak egy gleccser láttán gondolkodik el igazán a súly fogalmán. A táj nagy részét egy tipikus izlandi növény borította be nagyrészt. Az izlandiaknak már elegük van belőle mivel bármerre néznek, csak ezt látni. Nagyon hasznos egyébként, annyi a dolga, hogy termékennyé teszi a láva alkotta talajt, így más növény is megterem majd a későbbiekben.

A gleccser csodálás után következtek a nevezetes déli vízesések. Az első és a szigeten a legnagyobb a Skógafoss vízesés, amely 25 m széles és 60 m magasságú. Frissítő vízpermete simogat meg minden kedves látogatót, ráadásul napsütötte napokon hatalmas szivárvány jelenik meg a vízesés felett.

Következő megallónk Reynisfjara (Fekete homokpart) volt. Valahányszor kiszálltunk a buszból annyiszor ámulatba ejtett a kopár hegyes, völgyes üde és zöld virágzó táj. Az egész vulkanikusan keletkezett. Lávafolyás alkotta a hegyeket és völgyeket. Bazalt kőzet mindenütt. A tengerpartot ez okból kifolyólag borítja fekete homok. Ha a vízszint elég alacsony, bazalt barlangok látogathatók meg a part mentén. A parttól nem messze hatalmas sziklák tornyosulnak ki a vízből. A helyiek szerint ők a Trollok, akik éjszakánként elhagyják a helyüket és napfelkelte előtt visszaállnak, hogy senki se láthassa meg őket. A rossz gyerekeket ijesztgetik azzal, hogy elviszik őket. Nagyon mágikus kisugárzású hely, kellemesen érzi magát az ember a parton sétálva, miközben hatalmas hullámok törik a szigetet minden irányból. A part elhagyása után jött Vík a legdélebbi város. A város után jött még egy megalló, mégpedig a Seljalandsfoss vízesés. E vízesés arról híres, hogy végig lehetett sétálni mögötte a fal mentén. Legfrissebb információim szerint sajnos ez a lehetőség már korlátozott, mivel fenyegető az omlásveszély a nagy víztömeg alatt. Szerencsésnek érzem magam, hogy nekem még sikerült végigmenni a csúszós terepen. A nap végére el is fáradt a csapat, így elindultunk a főváros felé. Útközben még megálltunk megcsodálni egy folyót, ha hiszed, ha nem, ott forró víz folyt. Csak ámultam.

Szerencsémre a következő napokra szintén sikerült expedíciókat foglalni, hála a telefonnak ami sokunkhoz képest túlságosan is okos, de gyors és hasznos dolog ebben a rohanó világban. Ily módon jutottam el a Golden Circle (Arany körút) útvonalra is. Megcsodálhattam a Kerið vulkanikus krátert, mely kristálytiszta türkisz árnyalatú. Rengeteg ásványi anyag található benne. Alkalmam volt sétálni Þingvellir National Park – on belül (Þingvellir Nemzeti Park) az eurázsiai és észak-amerikai tektonikus lemezek között. Itt tudtam meg, hogy évente távolodnak egymástól illetve közelednek egymáshoz 5 centimétert. Ezen a területen találhatóak a világ első parlamentjének romjai is. 903-ban volt alapítva és egészen az 1798 -as évekig működött. A nemzeti parkból utunk a Gulfoss vízeséshez vezetett. Hatalmas sziklafalakról lefele zúduló víztömeg, mely a Fehér folyó medrében folytatja útját dél felé. E csodára alig volt 50 perc megélni, mivel nagyon forgalmas turisztikai pont. Nem búslakodtam sokáig, hiszen innen utunk az úgynevezett Secret Lagoon –ba vezetett, vagyis a titkos lagúnába ahol sikerült megmártózni. Ez egy természetes fürdőhely amely 38 – 40 fokos vízzel kényezteti az ide látogatókat. Nagyon kellemes érzés a meleg fürdő a friss északi levegőn. A fürdőzés után elbuszoztunk a naplementében, hogy másnap újult erővel fedezzük fel a sziget rejtett látványosságait. Tudniillik, hogy a nyári időszak ezen a féltekén magasan van. A fények, a nap nem süllyed mélyen a horizont alá. Naplemente után – ami 23:45-kor került sorra – sem jön el a sötétség. Inkább olyan pirkadat marad éjjelre, hiszen a nap 03:20-kor már jön is fel.

Számomra talán a legemlékezetesebb élmény az aktív gejzírek látványa és illata volt. Szinte most is érzem a párás levegőjét. A legnagyobb gejzír 60 m magasra lövelt. A víz elérte akár a 100°C fokot is. Látványra csalogatóan jól esne egy kis fürdőzés bennük, de kétszer is meggondolandó, hogy bele e nyúl az ember. A vízgőznek hála van energiaforrás a szigeten. A geotermális energia nagyon természetbarát, akár még banánt is tudnának termeszteni. A gőz hasznosítva van, mivel a folyékony vízzel együtt sok ásvány is jár, ami könnyen tönkretehetné a csőhálózatot. Minden város egy fürdőváros is egyben.

Az utolsó napomon nekivágtam egy egyszemélyes túrának Reykjavík környékén, melynek tíz órás gyaloglás lett a vége. Figyelemreméltó, hogy a tengerpart mentén minden 200 méteren található ivóvízforrás. Egyébként az egész szigeten a lakosok nagyon kedvesek. Szívesen segítenek, még ha nem is értjük egymást, kézzel lábbal, de megoldottuk. Izland gasztronómiáját pedig nem nézni kell, hanem enni, mivel az izlandiak nagyon nem válogathattak, mindent megettek. Nagyon megkedveltem az országot, mindenképpen szeretnék visszalátogatni még párszor, hiszen még annyi mindent nem láttam belőle. Ha majd tehetem, akkor mindenképpen a kocsibérlés mellett döntök és több hétben gondolkodom majd.

Egy felvidéki (zoboraljai) csavargó izlandi történetét olvashattátok.

Maga Rita

Címkék: európa, expedíció, gejzír, gleccser, gulfoss, Izland, jég, lagúna, reykjavík, reynisfjara, sziget, trollok, tűz, vikingek, vulkanikus