Az augusztusi Szent István-napi tűzijáték elmaradt, de nem nálunk. Annyit csináltunk mi csak, hogy becsomagoltuk egy nemzetiségi hétvége keretébe. Balkánra már hónapok óta nem lehetséges csak úgy szimplán belesni, mert a média szerint bibliai méretű járvány tombol a délszláv és albán tesóknál. Mosolyogva elképzelem, mikor ezt az egész hisztériát a szerbek egyszerűen telibeszarják, mondván bírkóztak ők századokig az oszmánnal, simán pofánverik ezt a koronavírust is. Tehát a balkáni kultúrális infernó egy időre felejtős számunkra, így visszatértünk a mindig sikeres anyaországi nemzetiségi sétáinkra. Tervezés és szervezés az Experience Balkan hatásköre, ők tudják merre hány lépés ezen szakmában. Ismerős a régió számunkra, ahová belőttük idei nyári délszláv bulinkat. Biztos voltunk benne, élményekkel megpakolva jutunk ki onnan.

Augusztus 20-át írunk. Tisztelet Szent István királyunknak, aki annó gondolt egyet és megkért minket, merjünk nagyok lenni. Eltelt több, mint ezer esztendő és azóta is itt tanyázunk Európa közepén. Jár a pacsi innen is neki. Persze mikor a Nyugati pályaudvar aluljárójában kerestem a kiutat nem éppen erre gondoltam. Mint egy elkefélt sci-fi film, úgy néz ki a hely. Huszty Zoli barátom már várt engem Pöttyös utcai rezidenciáján. Átnyálaztuk a hétvége programját, majd egy feles pálesz lehúzása után elindultunk a Rudas fürdőbe. Rudas fürdőről elég annyit tudni, mikor az oszmánok bevették (közel százötven évre meg is vették) Budát, úgy gondolták, csinálnak ide egy fasza kis fürdőt. A többi már történelem. Szemfüles balkánrajongók, akár egy fürdőséta keretén belül is megismerhetik az ikonikus hely történetét. Mi az nap lazán csak kiengedtük a fáradt gőzt, fiatalos nagymamikkal, anyukákkal és csajokkal trécseltünk a príma időjárás és panoráma ölelésében. Miután kellően kiásztattuk magunkat, elmentünk enni, végül az A38-as hajón kötöttünk ki. Finoman szólt az elektronikus zene, koktélokat szürcsölgettünk, egyszóval totál freedom feeling volt az egész.

Másnap reggel csak egy kicsit mutatkoztak rajtam a fáradtság jelei. Dusnoki rác barátaink Bolvári Jani vezetésével már vártak minket. Rövid fogadás után kezdődhetett a hétvége hivatalos programja. Első körben kaptunk egy kisebb dózisban, kik is a rácok, honnan is jöttek. A komplett etnográfiai tanulmányt most hanyagolnám, akit érdekel a téma az úgyis utánanéz, vagy kijön velünk terepre. Pöpec vendégvárás és előadás után jöhetett egy kis katolikus rác mise, majd a dusnoki csodavilágban, a Vajas partján élvezhettük a jó időt. Estére várt minket a hétvége egyik hardcore része. Délszláv testvéreink és kóló táncuk, amolyan trance mágiát áraszt ki magából. Nagyon ütős és fineszes lábmozgást igényel, a zenészek pedig olyan extended version formában tolják a muzsikát, hogy a végére álni sem lesz erőd, úgy elfáradsz. Bátor felvidékiként én is beszálltam az össznépi táncba. Maradjunk annyiban, van még mit tanulnom a kóló világában.

Másnap a kiadós reggelink után meglátogattuk a Feketi kápolnát. Rövid bejárása után, búcsúztunk Bolvári Jani barátunktól. Ezután rohamtempóban Baján csekkoltunk be. Még mielőtt Hajósra buszoztunk volna, előtte még időt szakítottunk egy kis kaffézásra és sütikézésre. Tudtuk, mi vár minket Hajóson, csak a hajósiak nem tudtak érkezésünkről. Fullos nyári melegben a pár pohár borocska elfogyasztása után hangosabbak is voltunk a kelleténél, na meg bátrabbak. Amúgy a svábok frankón álltak a dolgokhoz. Általuk olyan oralhistoryban részesülsz a cserszegi fűszeres szürcsölgetése közben, hogy egy komplett disszertációt tudnál belőle összerittyenteni. Már menetközben egyértelművé vált, a busszal való visszajutásunk Bajára meg van lékelve. Hajósi csúcspontunk ott teljesedett ki, mikor bement a csapat az egyik étterembe enni. Láttam a pincérnő arcán a megvetést és az undort, mondván itt vannak a suttyó fővárosiak, akiket ki kell szolgálni. Le is léptem onnan még mielőtt leadtam volna a rendelésem. Miután feltankoltam magamat egy fincsi lángossal, gondoltam ránézek a többiekre. Hát igen, vicces jelenetek zajlottak le. Az étterem megkérte a brigádot, hogy távozzunk, mondván túl hangosak vagyunk. Ment keményen a verbális karate mindkét fél részéről. Hát már bocsánát, de aki Hajósra téved az szeszelni fog és lehet egy kicsit hangosabb lesz az átlagnál. Egyébként rég láttam olyan minősíthetelten kiszolgálást és hozzáállást az ott dolgozók részéről. Nem is emlékszem, de elővarázsoltunk valahonnan egy egy minibusz szerűséget, így a banda egészben került vissza Bajára. Egyeseket teljesen kiütött a bor, mások még nekiindultak a városnak és az éjszakai fürdőzésnek.

Utolsó napunkat Baján töltöttük. Nagyon hangulatos város, kellemes belvárosi élettel és szép épületekkel. Gondolom a bajai halászlevet nem kell bemutatnom senkinek. Vasárnapi főatrakciónk a bajai Szent Miklós Ortodox Szerb Templom volt, ahol pöpec idegenvezetést kaptunk a bajai szerbek életéről. A templom ikonosztáza kiemelt műemléki védettséget élvez. Időnk hátralévő részét, amolyan nyuggertempóban városnézéssel, fürdőzéssel és egy zárókajálással töltöttük.

Mivel még akkor még nem fenyegetett az a veszély, mondván újból ránkcsukják a határt, úgy döntöttem, a fővárosban maradok. Hétfő reggel már a vonaton csücsültem hazafelé.

Borka Zoltán

Címkék: A 38, baja, bor, dusnok, experience balkan, hajós, kóló, Magyarország, pincér, rácok, rudas, svábok, szent istván