Logo
Az olajban pancsoló Baku
2017.12.07.

Az olajban pancsoló Baku

Szerző: Borka Zoltán

Három napos program várt minket Bakuban. Itt aztán minden tetőtől-talpig le volt szervezve. Reggel érkeztünk meg a bakui vasúti pályaudvarra. A szálloda nem volt messze, így gyalog mentünk oda. Az azeriek nem bízták a véletlenre, egy nagyon elegáns szállodában lakhattunk. A reggelik nagyon finomak voltak és a panoráma a városra szintén nem volt piskóta.

Az országnak van pénze dögivel, hiszen az olajiparban nyomassa a bizniszt. A felhőkarcolók és a szebbnél szebb épületek sorra épülnek, mutatva Baku gazdagságát. Természetesen a fejlődés rombolással is jár. Baku előtt – miközben ültünk a vonatban – láthattuk, hogy a környék eléggé el van hanyagolva, mondhatni élhetetlen. A környezetszennyezés nagyon magas. A szmog napi szintű, főleg akkor, ha még a ködös idő is rásegít ezzel. Na mi pont ilyen időt fogtunk ki, mikor lehetőségünk volt egy kicsit megismerni a várost.

A városnézős napunk előtti estéjén is belecsöppenhettünk a bakui éjszakába. A borkóstolóra menet a belváros pazar kivilágítással fogadott minket – épületek szépen megvilágítva, tisztaság mindenhol. A borkóstoló után még elvittek minket egy puccos szórakozóhelyre, ahonnan menekültem ahogy lehetett. Már annyira sznob volt az egész, hogy már nekem is derogált. Hétköznap is volt, ráadásul a kutya nem volt ott rajtunk kívül. Egyedüli pozitívum a szép kilátás, ami elénk tárult a Kaszpi-tengerről. Vagyis lett volna, ha éppen a köd nem száll le. Térkép volt nálam, így nem féltem attól, hogy beszippant a főváros. Mivel kajás is voltam, megálltam egy gyorskajázósnál is, ahol nagyon készségesek és vendégszeretőek voltak. Eurót is elfogadtak, mivel manvat (azeriek pénzneme) az nem volt nálam. Lassacskán visszasétáltam a szállodába. Tudtam, hogy Marcell aggódni fog, de ő már csak ilyen, aggódott helyettem is.

Másnap ugye következett az a bizonyos városnézős napunk. Úgy volt, hogy délelőtt tízkor repülünk ki. Szokás mondani, hogy pontosság a királyok erénye. Hát nálunk mindenki paraszt volt, nemhogy király. Marcell és én voltunk csak pontosak. Jó nagy csúszással mentünk neki a városnak. Morogtunk is, de ez van, ha egy nemzetközi bandát kell koordinálnod. Az eső lába is lógott, ráadásul köddel karöltve a szmog is rátelepedett a városra, így felejtős volt, hogy szép képeket tudjunk csinálni. Ettől függetlenül gondolom győztünk mindent megnézni, már amit lehet ilyen kevés idő alatt. Azért írtam, hogy gondolom, mert nekem sikerült lemaradnom és ismét magamra maradnom. Igazából nem is bántam, így legalább a magam ura lehettem. Az idővel tisztában voltam, hogy mikorra kell visszaérnem a szállásra. Elbámészkodtam és sétáltam az óváros régi megmaradt falai között, miközben a lokumot (szultánkenyér) adagoltam magamba. Tettem egy kört a belvárosi forgatagban, majd beültem megmelegedni egy finom török teára. Őszintén megmondom, néha jó elveszni egy nagyvárosban és csak egyszerűen élvezni a pillanatokat.

A vonatra indulásunk előtt még beugrottam a szálloda mellett lévő borbélyhoz. Arcomat lecsupaszítva készültem egy újabb egész éjszakás vonatútra. Várt minket Grúzia, vagy hogy pontosabban fogalmazzak Misaktsieli kicsiny faluja, ahol még egy hétig élvezhettük a kaukázusi vendégszeretet, képzések és tréningek formájában. Utána nem maradt más hátra, hogy összepakolva és könnyes búcsút véve, indulásra legyünk készen. Irány haza!

Borka Zoltán
Borka Zoltán és Piekarski Marcell


Címkék: , , , , ,