Az odaút kész örökkévalóság volt. A lényeg, hogy mi és az autók is egyben érkeztek meg Pörtschach egyik legszebb szállására. Pazar kilátás fogadott a szobánk erkélyéről – az Alpok hegyei, a tiszta tó és mólói.
Farkaséhesen támadtuk be a hotel éttermét. A kinti teraszán élveztük a napfényt és viccelődtünk azon, hogy egy csóri hamburger miért kerül közel húsz euróba. El kell fogadni, hogy itt más árakkal operálnak az sógorok. Estére felmértük a terepet. Rengeteg kocsi cirkált az utakon. A fiatalok meg csak úgy lazán kiültek az út szélére és figyelték bőszen, hogy mikor egy Porsche vagy egy más négykerekű szépség gurul el előttük. A motorok csak úgy bőgtek az örömtől. Amúgy tényleg volt pár olyan autó, ami nekem is bejött és magamban egy elismerő csettintéssel nyugtáztam, hogy ez már lassan művészet.
A másnapot is keményen megtoltuk. Egyedüli negatívumként az hozható fel, hogy néha araszolva mentünk, hiszen rengeteg autó gyűlt össze és tömve voltak az utak . Az időjárás tökéletes volt arra, hogy a Pyramidenkogeli kilátóról legeltessük szemünket. Ezt mind tizennégy euróért élvezheted. Bónuszként egy henger alakú csúszdán repeszthetsz lefelé a kilátó tetejéről.
A nap másik felére maradtak az autók. Estére odaértünk Veldenbe is. Amolyan mini Monaco a Wörthi-tó partján. Lóvé van itt dögivel. Kaszinók, éttermek, kávézók váltották egymást, miközben brutális kocsik hömpölyögtek az utcákon. A társaság autóbolond tagjainak kész karácsony volt az egész.
A tuningshow másnapra véget ért számunkra, de a hétvége nem. Bírtuk a tempót és korán reggel én és Peti a wörthi reggelt otthagyván már Ljubljana felé szerpentineztünk.
]]>