Logo
LVIV – Az elveszett közép-európai szépség és egy homeless három napja
2019.04.05.

LVIV – Az elveszett közép-európai szépség és egy homeless három napja

Szerző: Nagy Annamária

A Felvidéki Csavargók csapatában az ukrajnai Lviv első városlátogatása tömérdek élményt hagyott, így kapva az olcsó repjegyek alkalmán újra úti célnak lőtték be, s tudván, hogy én is előszeretettel járom a világot, meginvitáltak engem is. Mivel még Ukrajnában sosem jártam, így kíváncsian néztem elébe a rövid kiruccanásnak.

Míg másoknak április elején a bolondságokon jár az eszük, addig mi fogtuk magunkat és a reggel 9 órási repülőből pápát integettünk Pozsonynak. Miki szépen bebiztosította magát sudokuval, hátha unalmas társaság leszünk neki az egy órás repülőút alatt. (A kirándulásunk végére azért csak sikerült neki megoldani a fél füzet sudokut).

Az egyórás időeltolódást is belekalkulálva a programunkba fél 12 körül landoltunk Lviv városában. Gyors útlevél ellenőrzés és már sétáltunk is kifelé reptérről. Gyors tanakodás után úgy döntöttünk, hrivnyát majd a központban váltunk, ugyanis a taxis eurót is szívesen elfogadott tőlünk. Nem volt azért annyira egyszerű menet vele alkudni, de miután az első ajánlata után faképnél hagytam, 7 eurós ajánlattal próbálkozott újra. Ebbe aztán szívesen beleegyeztünk. Az utazásaim során sokszor megtapasztaltam már, hogy a helyiek szeretik a turistákat lehúzni. Indonéziában például a pénzváltó egy jelentős összeggel rövidített meg engem, míg Kínában a taxis hamis pénz adott visszajárónak. Ezért mindig megéri óvatosnak és körültekintőnek lenni. Na de visszakanyarodva, a lvivi taxissal annyira jóban lettünk, hogy Peti számot is cserélt vele és még a hazautat is lefixáltuk vele, bár azt már „csak” 10 euróért vállalta be. Ja, és igen, brutál jól beszélt a figura angolul. A jellegzetes macskaköves út végén a központba érkeztünk, ahol átvettük apartman szállásunkat. Nagy meglepetésemre a hely irtó ízlésesen volt berendezve, sőt, még bebújós papucsot is kaptunk a tulajdonos hölgytől, akivel a későbbiekben még lesz atrocitásunk. Lecuccolással nem igazán kellett foglalkoznunk, mert a repülőre szinte csak egy kis hátizsákot vihettünk fel, így máris a nyakunkba vettük a főteret. Az idő kedvezett számunka, inkább úgy mondom, nem esett, viszont hideg szélben nem szűkölködtünk.

Lviv, Lwów, Lemberg, Leopolis- folyton fejtörést okozott, melyik megnevezést is használjam. A város történelmét ugyanis az osztrák-német, magyar, lengyel, orosz, ukrán történelem is formálta. A pozsonyi reptéren is, amikor az ellenőr rákérdezett az utazásom desztinációjára, a biztonság kedvéért Lviv-Lwów párost mondtam, hátha egyszerűsítem a dolgát, aztán ő is bevallotta, hogy bizony nem tudja melyik a nemzetközi elfogadott megnevezés.

A város architektúrája nekem nagyon bejött, szeretem a színes épületek kavalkádját. Leginkább Prágához vagy éppen Krakkóhoz hasonlítanám, ugyanis annó lengyel fennhatóság alatt állt, így az épületeken ez dominánsan visszatükröződik. Nem hiába lett az UNESCO része. A jellegzetes macskaköves út, a sárga, viszonylag old school buszok és a villamosok kellemes hangulatot varázsolnak az idelátogató turistáknak. A helyiek öltözködési stílusa rögtön szemet szúrt nekem. Míg én fagyoskodtam a szeles, gyönge 10 fokban a télikabátomban, addig szembeköszöntek papucsban jövők-menők, természetesen magasszárú zoknival, vagy épp rövidnadrágos egyetemisták trikóban.

A szerencsés érkezést egy főtéri pizzériában ünnepeltük meg, ahol a Felvidéki Csavargók megalakulásának második évfordulójára is koccintottunk. Majd fejenként pizza & ital & desszert kombóért 5-6 eurót fizettünk, ami nekünk nagyon méltányos ár, de ha az ukrán havi 200 eurós átlagbérhez viszonyítunk, már nem is annyira. Megpakolva a bendőnket nyakunkba vettük a várost. A sok retro autókon át, sok kis piacot is megcsodáltunk, ahol régiségeket, könyveket, érméket vagy bármi egyéb bóvlit vehet a gyűjtő. Kedvenceink a szovjet katonai sapka és a Putyint, Obamát, Trumpot ábrázoló jogsik voltak. A hosszú bóklászás után megkívántunk egy csésze kávét, mely a város markáns szimbóluma. Így betértünk a leghíresebb kávémanufaktúra helyszínére, ahol nemcsak a frissen őrölt kávét kortyolgattuk el, de a föld alatt a régi masinákat is megnézhettük. A nap poénja, amikor a ki kér kávét kérdésre a Zoli beköpi: „én zöld teát kérek”. A város a kávén kívül a csokigyártásról is híres. Itthonra jól fel is tankoltam belőle. Tovább barangolva a központban az egyes éttermek előtt pizzának vagy sütinek öltözött jelmezes figurák cseppet sem szégyenkezve próbáltak minket megnyerni egy-egy fogásra. A lehetőséggel mi azonban nem éltünk, csak jót szórakoztunk rajtuk. Utunk a Lvivi Opera épületéhez vezetett, mely előtt gyerkőcök játékautókban ülve próbálták a vezetés fortélyait elsajátítani, kis híján el is ütve minket. Még szerencse, hogy a jogsiig van még idejük gyakorolni. Esti programnak a helyi meggyes ínyencség megkóstolását iktattuk be, amelyre igencsak megszomjaztunk, mert valami technikai ok miatt a pálinkázó rövid időre bezárt. De mi kitartóan kivártuk, hogy megoldódjon a gubanc és pár perc múlva már szürcsöltük is a griotkat. A helyi hajléktalan bácsinak is valószínűleg szimpatikusak lehettünk, ugyanis hozzánk szegődött volna, de mi nem igazán voltunk nyitottak az ismerkedésre, inkább felkerestünk egy vízipipázó helyet, ahol megvitattuk az élet ügyes-bajos dolgait egy jó kis ukrán vodka mellett.

Az ukrán felszolgálás elég hosszadalmas és időt, türelmet igénylő. A reggeli alkalmával bőven kiéheztettek bennünket a pincérlányok, de aztán a finom omlett kárpótolt bennünket. A második napunk a magaslatok megmászásával telt. Első ízben a város fölé húzódó hotelt vettük célba, bízván egy lehengerlő kilátásban, de csalódnunk kellett, ugyanis fa fa hátán állt a kilátásba rondítva. Majd a lvivi egyetem mellett elhaladva a híres Ray Ban szemüvegek után indultunk. A piacon hamisabbnál hamisabb utánzatok tömkelege, természetesen aprópénzért. Azért pár darabbal természetesen betankoltunk, akárcsak az olcsó cigikkel. Majd egy váratlan Viber üzenet elrontotta a hangulatunkat, mely az apartman tulajdonosától érkezett, mely szerint eltörött a lakásban a mosdó és kártérítést igényel tőlünk. Mi csak pislogtunk, azt sem tudtuk mi történhetett, így visszasétáltunk az apartmanba, hogy meggyőződjünk a történtekről. Állítása szerint reggel a takarítónő találta repedt állapotban a mosdót- melyen valóban volt egy repedés, de szinte alig látható, s ki tudja mióta volt már elrepedve. Mi lehet csak simán nem vettük észre. Végül 20-30 euró kártérítést igényelt tőlünk a mosdó kicserélésért. Bizony felhúzott minket ez az esemény, de idővel legalább lesz mire visszaemlékezni. A délutánunkba még beiktattuk a város legmagasabb pontjának meghódítását, a lvivi kastély romjait, ahonnan végre gyönyörű kilátás nyílt a háromnegyed milliós városra. Lőttünk pár képet az ukrán zászlóval, majd indultunk lefelé. A vacsit egy hangulatos, uralkodók festményeivel teli étteremben fogyasztottuk el, Zoli közülünk vérbeli magyarként gulyáslevest kért, majd bepózolt a már-már múzeumi hatást keltő festményekkel egy képre. Kálminak a vacsi nem volt elegendő, ezért a szomszédos palacsintázóban benyomott egy adag kalóriabombát. A vacsit a hangulatos sörszínházban öblítettük le, ahol a sörfőzésen túl a hangulatot az élőzene, és a vendégek műanyagpalackokkal való dobolása emelte. Még sosem láttam előzőleg ilyet, fantasztikus hangulat kerekedett a sörözőben. Hazafelé menet a lépcsőn megfáradt homeless honfitársunk pihent, aki előző este próbált hozzánk szegődni. A sok gyaloglásnak köszönhetően hulla fáradtak voltunk, s eltettük magunkat holnapra, ugyanis reggel fél 7-re már jött is értünk Yurij, a taxis barátunk. Természetesen, amikor kiléptünk az apartmanunk ajtajából, a hajléktalan barátunk megint önkívületi állapotban ott dekkolt a szomszédos éjjel-nappali bolt kirakata előtt.

A rövid, de élménydús két nap ajtót nyitott egy számomra eddig ismeretlen kultúrába, ahol igaz lassú a kiszolgálás és a helyiek is előszeretettel szólogatnak be, de az utcára kiérződő frissen pörkölt kávé illata, a túlkaprozott ételek, a hangulatos sárga buszok és a szokatlan öltözködési stílus minden bizonnyal megér egy idelátogatást.

Nagy Annamária
Kádek Péter, Borka Zoltán, Polgár Kálmán


Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,