2015 decemberében nagy volt az ötletelés, hogy még a karácsonyi ünnepek előtt mely várost tiszteljük meg jelenlétünkkel. A nagy tervezés közepette így két várost is bevállaltunk. Így esett a választás Prágára és Drezdára.
Maradjunk annyiban, hogy már maga az út sem volt egyszerű. Már eleve egy nappal elnapoltuk az odautat, mivel úgy tönkrevágtuk magunkat a prágai éjszakában, hogy másnap mozogni sem volt kedvünk. Az odautat pedig nagy ködben, GPS nélkül, nulla német tudással és az utolsó kilométereit köhögő francia vasszekérrel tettük meg. Nagy nehezen, de késő délutánra sikerült megtalálni a várost és az egyik jelentős központjában az Altmarktban leparkolni.
Nem tétlenkedtünk, rögtön elvegyültünk a tömegben, hiszen nagyban dübörgött a karácsonyi vásár a városban, mely Európa legszebbjei közé tartozik. Az Altmarkt téren nagy volt a nyüzsgés, tele árusokkal és családokkal. Onnan pár percnyi sétával a Frauenkirche irányába mentünk, mely a Neumarkt téren található. Németország egyik legszebb és legjelentősebb evangélikus temploma, mely fenséges fényeket áraszt. Amúgy az egész óváros (Altstadt) egy építészeti remekmű, csodás barokk épületegyüttesek alkotják. Leérve az Elba folyó sétányára, majd onnan az Augustus-hídra érve, visszanézve az óvárosra lenyűgöző látvány tárul elénk. Mondhatni minden nevezetesség egy helyen. Ott a Brühl terasz, a Holfkirche katolikus templom, a Semper Oparaház és a Zwinger. Egyszóval nem akármilyen kompozíció, ami az óvárost illeti.
Mivel az óváros mondhatni kicsi, így határeset módban, de győztük azt megnézni, amit terveztünk. Zárásként végigsétáltunk a híres Fürstenzug hatalmas falfestménye mellett, mely a szász választófejedelmek uralkodóit ábrázolja.
Visszatérve a lestrapált autónkhoz, fáradtan és fájó szívvel hagytuk magunk után Drezdát. Élményekkel felpakolva indultunk haza.
Borka Zoltán
Patrik Rybár