Logo
Made in China
2016.01.28.

Made in China

Szerző: Nagy Annamária

2015 júliusát írunk. A sikeres állásinterjú után alig egy hónap állt a rendelkezésemre, hogy minden szükséges dolgot (vízum, repülőjegy, biztosítások) elrendezzek és repülhessek Kína fővárosába, fél éves gyakornoki munkára.
Az AIESEC nemzetközi diákszervezet nyújtotta előzőleges lenyűgöző külföldi önkéntes munka után ismét úgy döntöttem, hogy megpályázok a szervezeten keresztül egy gyakornoki állást is. Hosszú keresgélés után minden bizonnyal a legpompásabb ajánlatot tudhattam magaménak. Az − időközben a világ legnagyobb szállodaláncává váló − Marriott márkához tartozó ötcsillagos Renaissance szállodában (Renaissance Beijing Capital Hotel) kaptam munkalehetőséget, mint gasztromenedzser. Mind a munkakör, mind a szálloda által nyújtott benefíciumok leírhatatlan élmények egy pályakezdő számára.

Köztudott, hogy a külföldiekkel Kínában megkülönböztetett módon bánnak, természetesen pozitív értelemben. Így a huszonhét emeletes szálloda ötödik emeleti folyosóján, egy kétágyas, márványozott és üvegfalú fürdőszobás, légkondicionált lakosztályban laktunk egy orosz leányzóval, Kseniával. Amikor a portás fiú legelőször kinyitotta nekem a szoba ajtaját, nem hittem a szememnek. Egyszerűen bámulatos volt. Ehhez társult a napi szobaszerviz, valamint a wellness részleg és a fitneszterem korlátlan használata. A heti két szabadnapunkon pedig vendégként kezeltek bennünket, ami az jelentette, hogy használhattuk a szálloda bármely a szálloda vendégei számára fenntartott helyiségét, igénybe vehettük a büféreggelit/büfévacsorát, valamint korlátolt ételfogyasztás a szálloda három éttermében is biztosítva volt számunkra, ahol az olasz étteremtől a helyi specialitásokig mindenben bővelkedtünk. De ezen rengeteg kiváltságért mi is a maximumot hoztuk ki magunkból. Gasztromenedzserként a szálloda két éttermében és bárjában dolgoztam. Főként a külföldi vendégekért voltam felelős, mivel a helyi pincérek angol nyelvtudása elég hiányos volt. Eseményszervezés, ételfesztiválok lebonyolítása, a VIP társalgó irányítása, céges események szervezése tartozott főként a munkakörömbe. Rengeteget tanultam, fejlődtem a fél év alatt. Ez köszönhető két külföldi mentoromnak is, Alexnek és Jurriennek, akik nagy figyelmet fordítottak a személyes és szakmai fejlődésemre. Minden téren motiváltak, így sikerült szert tennem Marriott kitüntetésekre és szállodánkat gálaesteken vagy nagykövetségi vacsorákon is képviselhettem. Volt szerencsém nagykövetekkel, híres filmproducerekkel napi szinten kapcsolatban lenni. Számomra a legnagyobb meglepetést Pavel Nedved és Daniela Hantuchová sportolókkal való személyes találkozás okozta. Milyen kicsi a világ!

A munka mellett természetesen szakítottam időt a szórakozásra, a kínai kultúra és a nevezetességek felfedezésére is. Sőt, még kínaiul is elkezdtem tanulni. Az igazat megvallva az írásjelek elsajátításában nem jutottam túlságosan előre, a pinjin fonetikus átírás épp elegendőnek tűnt.
Peking óriási város. Lakossága háromszorosa Szlovákiáénak. Így a lehetőségek is határtalanok a turisták számára.

A szálloda egyik vendégének köszönhetően részt vehettem az akkor ott megrendezésre kerülő atlétikai világbajnokságon, ahol tőlem csupán néhány karnyújtásnyira futott Usain Bolt. Volt szerencsém eljutni a felhőkarcolóiról ismert modern Sanghajba. 474 m magasságban, a világ tizedik legmagasabb épületének csúcsán csak bámultam magad elé. Az üvegpadlón keresztül néztem a mini méretű autók és a mintegy 22 milliójával Kína legnépesebb városában a hangyányi méretű alakok összeolvadását. Teljesen kikapcsoltam a külvilágot. Semmi sem érdekelt. A néhány órás jegyért sorban állás – Kínában vagyunk, ez normális – meghozta gyümölcsét. Egyszeriben feltöltődtem energiával, pozitív érzéssel, majd szétcsattantam a boldogságtól. S ekkor tudatosult bennem, min is megyek valójában keresztül. Mennyire szerencsésnek mondhatom magamat, hogy abben a pillanatban ott lehettem. „Carpe diem!” mondja a latin. És igen, én ezt tettem. Majd hirtelen az elmélkedésemből tört angollal kizökkentett egy illető: „Picture with you. Okay?” Mosolyogva nem utasítottam vissza, már lassan hozzászokik az ember ehhez. Fénykép a külföldiekkel minden szögből, pozitúrából tömérdek mennyiségben jöhet nekik. Sanghajba való utazásom előtt nevezetességek után böngésztem a világhálón. A Wikipédia oldalát olvasva ennél a résznél kitágult a pupillám: “Sanghaj egyik leghíresebb építésze a felvidéki magyar Hugyec László volt.” Mi, magyarok, mindenhol képviseljük magunkat, ez nagy büszkeséggel töltött el. Természetesen meglátogattam az általa tervezett Park Hotelt, amely 1958-ig Kína legmagasabb épületének számított. Ma a szállodában már csak egy kiállítási szoba őrzi a magyar vonalat. Shanghajban található a világ egyetlen és egyben leggyorsabb magleve (lebegő mágnes vasút) is, melynek csúcssebessége 430 km/h. Lélegzetelállító élmény volt ülni rajta.

Következő kirándulásaim alkalmával volt lehetőségem körbejárni az agyaghadsereget Hszienben, ami kicsit csalódás volt a számomra. Ugyanis maga a hadsereg nem szabadtéren, hanem egy épületben van és csak fentről, korlátok mellől lehet messziről szemügyre venni az alakokat.
Peking híres Tiltott városába másodszori próbálkozásra sikerült csak bejutnom, mivel jó idő alkalmával már kora délelőtt elkel minden belépőjegy. Meglátogattam továbbá a Menny templomát, a Nyári palotát. A Kínai nagy fal megmászása is óriási élmény volt. Megmártóztam többek között a kínai meleg forrásokban, kóstoltam gusztustalan ízeltlábúakat, meglátogattam a híres pandamacikat, megízleltem a hírhedt kínai kacsát, ami isteni finom rizstésztába csavart kacsahús zöldséggel, gyümölccsel és lágy szósszal tálalva. Az egész izgalmát az adja, hogy a tekercseket te készíted el saját magad.

A hat hónap alatt sikerült alaposan megismernem ezt a tőlünk oly távol álló kultúrát. A kínai nép családcentrikus, 2015-ig az ország családonként anyagi juttatásokkal viszont csak egy gyermek születését támogatta. Mélyen tisztelik az időseket. Türelmesek, nem rohannak, még akár a lusta jelzővel is tudnám őket illetni, hiszen inkább beállnak a mozgólépcsőre váró hosszú sor végére, minthogy a lépcsőt vegyék igénybe. Öltözködési stílusuk nincs, minden jöhet mindennel, továbbá elég hangosan, épphogy nem kiabálva kommunikálnak. Egyik kezükben mindig telefon van, a másikban pedig egy flakon tele fekete teával. Szeretik a karaokét, a csípős ételeket. Az utcán gyakran találkozni rendőrökkel, szigorú az ellenőrzés egy-egy emlékmű megtekintése előtt is. Viszont nagyon vendégszeretőek és néha azt éreztették velem, több vagyok, mint ők. Holott nem. A fényképek megszállottjai. Mindent dokumentálnak. Így egy idő után az orosz barátnőmmel már teljesen megszoktuk a vaku fényét, ugyanis gyakran kértek közös képet velünk.

A Kínában eltöltött hat hónap rengeteget változtatott a világról alkotott képemen. Az ott szövődött barátságoknak, kapcsolatoknak köszönhetően már tudom, hogy létezik élet a Facebook, Instagram, Gmail, Google, Youtube (és még sorolhatnám az itt betiltott internetes oldalakat) virtualitása helyett, hogy nem minden a pénzről, divatról, fényűzésről szól. Bizony volt lehetőségem olyan családokat is meglátogatni, akik alig pár négyzetméteren osztoztak négyen, egyetlen hálószobát használva szülő és gyerek. És boldogok voltak. Az utolsó jüanjukat is képesek lettek volna rám áldozni.

Én az utazásért, világlátásért, felfedezésért mindig is rajongtam. Állandóan hajtott a vágy valami újat meglátni. És nem a Big Ben vagy a Szabadság-szobor érdekelt. Azt mindenki ismeri. Persze egyszer azokat is meg kell látogatni. “It’s a must”, de valami olyat látni, olyanba belekóstolni – és itt nem kizárólag a békacomb levesre vagy a sült skorpiókra gondolok -, ami nem a top 10 desztináció része, egy más világot nyit meg előtted. Egyszerűen megváltozik a világszemléleted. Teljesen új emberként térsz haza, mintha kicseréltek volna. Egyedül felfedezni egy ismeretlen országot, kultúrát önfejlesztő; teljesen átíródnak az addigi prioritások. Már nem fog gondot okozni a budapesti pár perces várakozási idő a metróra a pekingi 15-20 perchez képest. Felcsillan a szemed, ha látsz egy szabad helyet a tömegközlekedési eszközön és nem szükséges erőszakosan betuszkolnod magad a buszba, ahova látszólag már egy tű sem fér be. Már nem leszel ideges, ha a szabadnapodon kora délelőtt tudatják veled, hogy sajnos a napi 80 000 belépőjegy már elkelt a Tiltott városba, így kénytelen vagy másik napot választani a Világörökség részét képező ősi komplexum meglátogatására, vagy épp teljes nyugodtsággal lépsz az utcára – védőmaszk nélkül – ha az okostelefonod levegőminőségét mérő applikációján „csak” az “Érzékenyek számára egészségtelen”, nem pedig a “Hazárd” jelzés mutatkozik. És az itthon természetesnek tűnő fehér bárányfelhős kék égre is annyiszor rácsodálkozol, mintha egy teljesen ismeretlen dologgal szembesülnél. Megtanultam, hogy értékelni kell mindent, amink van, hiszen a világon sokkal szerényebb sorsú emberek is élnek, akik álmodoznak csupán egy ilyen európai életvitelről.

Nagy Annamária


Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , ,