Logo
Model Show Krujából, majd naplemente a Rodon-fokról
2017.10.29.

Model Show Krujából, majd naplemente a Rodon-fokról

Szerző:

Reggel nyolc óra. A kerítés lebontva, a törmelékek eltakarítva. Kedvenc albán munkásaink már az új falat húzzák fel a régi helyére. A “helyi maffia” bőszen mutogat és irányítsa az embereket. Mivel vasárnap volt, ezért valamivel kisebb volt a nyüzsgés az utcánkban. Az iskolások – a szállásunk előtt volt egy olasz általános iskola – is pihentek. A jó idő ismét megrendelve. Indulhatott a felfedezés!

A GPS-be belőttük Kruja városának adatait. Hogy miért pont oda? Van ott egy gyönyörű vár, hangulatos bazár és nem mellesleg ott született Szkander bég is, az albánok number one-ja. Légvonalban sincs olyan messze, ráadásul mi átmentünk az ország legnagyobb romatelepén is. A helyi piacuk egy hatalmas szemétdomb kupac volt. Az emberek nem törődtek azzal, hogy kocsik is vannak az úttesten, össze-vissza kóvályogtak és bizniszeltek az adott portékájukkal. Lényeg, hogy odaértünk, ráadásul letudtuk a kocsinkat is parkoltatni a bazárhoz közeli parkolóban. Míg a többiek beültek egy gyors kávéra, én addig pénzt váltottam és lőttem pár képet a bazárról. Pár szuvenírt is beszereztem, hogy ne kelljen mindent az utolsó pillanatra hagynom.

Indultunk a fellegvárba. Nagy volt a nyüzsgés, mivel két autóbusznyi diáksereg lepte el a környéket. Mint kiderült, a hónap utolsó vasárnapján voltunk ott, így az összes belépő ingyenes volt. Ráadásként valami modell kurzus is volt a helyszínen, mivel csinos albán leányzók voltak beöltözve népviseletbe, akiket bőszen fényképeztek. Nekem sem kellett több. Kikaptam Miki kezéből a fényképezőgépet és beálltam én is a sorba. A lányok vevők voltak és aktívan pózoltak felém is. Jópár sorozatot csináltam belőlük, míg a többiek már kiabálták nekem, hogy ideje lenne velük is foglalkoznom. El kell ismerni, hogy az albán lányok eszméletlenül szépek – karakteres arc, sötét haj, szép barna szemek. Nehéz ellenállni bájuknak. Egyszóval keményen dübörgött az albán szépségipar a krujai fellegvárban.

Rendesen elidőztünk. A vár belseje múzeumként funkcionál, amely Szkander bég életét mutatja be. Nekem személy szerint jobban tetszett, mint a tiranai Nemzeti Múzeum. A panoráma a vár tetejéről fenomenális, sőt a napos időnek köszönhetően a tengert is láttuk. Az ottani vendégkönyvbe is ott hagytuk nyomunkat. Időnk engette, hogy az Etnográfiai Múzeumban is szétnézzünk. Kruja telitalálat volt minden tekintetben.

Nem volt megállás. Húztuk a csíkot egészen a Rodon-fokig. Ez egy félsziget nyúlván, melynek két fő látványossága van. Ott van Szkander bég várának romjai – amit az időszűke végett nem néztünk meg – és a Szent Antal-templom. A templom mellett pár betonbunker maradványa is fellelhető. A tengerpart eléggé szutykos volt. Sok volt a szemét, amit a víz kihordott magából. Míg pár fiatal a mólón horgászott, addig mi bőséges képcunamival árasztottuk el mobiljainkat és fényképezőgépeinket. Mielőtt indultunk volna, Miki volt olyan tökös, hogy még a tengerben is megmártózzon.

Már a nap végefelé jártunk, a nap is lassan kezdett álomba merülni. Indultunk vissza Tiranába. A mi kocsink meg sem állt a szállásig, míg a csapat másik fele úgy gondolta, hogy lemarad és az albán tengerparton figyeli végig a naplementét. Visszafelé megálltak egy étteremben, de elmondásuk szerint nem a legjobb volt. A halszagú panna cotta náluk is kiverte a biztosítékot. Mire ők visszaértek, addigra mi már a városban voltunk. Mi azért kaja terén jobban jártunk, be is laktunk rendesen. Arra az estére már csak egy kívánságom volt: trilece-t enni. Ez egy mennyei, lágy albán sütemény. Csurgott rá a nyálam és Anessát is addig hajtottam, míg nem találtunk olyan cukrászdát, ahol normális méretben el is tudom vinni a szállásunkra. Aki keres, az talál. Megkaptam amit akartam, Szkopje után ismét trilece-t ehettem.

Elégedetten mentem aludni. Korábban is tértünk nyugovóra, hiszen másnap következett a “legkeményebb nap”, ami a kilométerek számát illeti.

Borka Zoltán
Kádek Péter, Kázmér Miklós, Marika Fördös


Címkék: , , , , , , , , , ,
Ne maradj le az új beszámolóról, IRATKOZZ FEL! Mi értesíteni fogunk.