Húsvét hétvégéjén, péntek kora reggel gyűl a tömeg a budapesti Pöttyös utcánál. Kemény kilenc ember egy kupacban, kik valamire készülnek. Nem tüntetés, se nem polgárpukkasztó cselekedet, csak a Balkánra tartanak. Nyilván előzményei is voltak az útnak. Huszty Zoli, a túra egyik “szellemi atyja” már é
Bosznia elhagyásával mindenképp Horvátországon keresztül kellett mennünk, ha késő estére Budapesten szerettünk volna kikötni. Ha már arra mentünk – pontosabban a szlavón régión keresztül – adva volt, hogy a környék két legnagyobb városában Slavonski Brodban és Eszéken pár óra erejéig meg
Nyilván mi nem úgy huppantunk be Bosznia területére, mint annó Owen Wilson az Ellenséges terület c. filmjében, nem is lőtték szét a szerbek a hátsónkat, de azért ott motoszkált a fejemben, hogy egy olyan ország területére lépünk be, ahol még durván 25 évvel ezelőtt komoly etnikai harcok dúltak a sze
Miután lazán és gond nélkül átgurultunk a magyar-szerb határon, a gyomor is korogni kezdett. Csurgott a nyál egy jó nagy adag pljeskavicára. Újvidék pár kilométerre volt tőlünk, így megálltunk a belvárosában egy korai ebédre. Miután kibuliztuk, hogy ne kelljen fizetni a parkolásért, nekirontottunk a
Ha a lengyelek képesek voltak az ukránokkal 2012-ben egy közös labdarúgó Európa-bajnokságot összehozni, akkor méltán érezhettük azt, hogy mi is megtudjuk rendezni a mi kis galíciai (lengyel-ukrán) körutunkat, megbolondítva jópár felvidéki (szlovákiai) nevezetességgel. Hogy miért pont ilyen körutat l
Kassát dél környékén hagytuk magunk után. Innen egyenes út vezetett hazáig, de mivel időnk engedte így beterveztünk pár várat hazafelé. Krasznahorka várát nem kell senkinek sem bemutatni. Igazi szimbólum a felvidéki magyarság körében. Pár éve rendesen megtépázta egy tűzvész. Azóta is restaurálják. N
A tervekhez később, de legalább biztonságban megérkeztünk Kassára. Gyors bejelentkezés a szállásra és mentünk is ki a Főtérre. Mivel este volt és vasárnap, sőt az idő is eléggé lehűlt, így nem volt csoda, hogy pár éhes fiatalon kívül, akik a gyors büfében vártak sorra, alig volt valaki a téren. A le
Lviv után folytattuk az utunkat a keleti végeken, de már hazai pályán. Kassára igyekeztünk, de útba esett Bártfa kicsiny városa is, így adva volt, hogy egy kisebb időre megpihenünk Szlovákia egyik legszebb főterén. Vasárnap volt és eléggé kihalt hangulatot mutatott a főtér (Radničné námestie). Minke
Galíciai körutazásunk egyik csúcspontja mindenféleképpen Lviv sokszínű városa volt. Miután átverekedtük magunkat a határon szélsebesen hajtottunk a város felé. Pontosabban csak hajtottunk volna, mivel az ukrán utak nem a minőségről híresek, ráadásul a város előtt akkora dugó keletkezett, hogy csak a
Na a határ átkelés is megért egy misét. Röviden a tököm tele volt ezzel, amit le kellett ott rendezni. Mi a schengeni határok gyermekei vagyunk és ehhez mi nem vagyunk hozzászokva: minimum 2 órás várakozás, káoszháza, “Zbrane!” felkiáltások…stb. A “zbrane” szó, amit még sose hallottunk egy ukr
„Bárhová is utazik az ember, bármilyen tájat is fedez fel, ha ezt a barátaival együtt teszi, bárhol otthon érezheti magát.”
„Az utazás irányt mutat nekünk abban, hogy felkeltsük azt a vágyat magunkban, hogy felfedezzünk valami maradandót.”
