Logo
Balkán nyár Crna Gora edition
2019.06.15.

Balkán nyár Crna Gora edition

Szerző: Borka Zoltán

Eléggé izmosra sikeredett az idei év júniusa. Keményen meghágtuk a Balkán egy újabb részét. Nem először és szerencsére nem utoljára. Letoltunk egy masszív koszovói kultúrmissziót, ahol többek között láthattam a goráni világvégét, tiszai vizeken pedig bejártuk a fenséges Délvidék egy újabb szeletét. Ezen rész mégis nem róluk fog szólni.

Montenegró régóta rajta volt a kívánságlistánkon. Így már hónapokkal azelőtt, hogy a crnagorácok légterébe hatoltunk volna, már le voltak foglalva a repjegyek, a főhadiszállásunk Budvában és a haditerv is időben elkészült, amit el is fogadott a Felvidéki csavargók utazótanácsa.

Akár ez a két legutóbbi mondat egy filmklasszikus első szövegei is lehetnének. De nem. A csavargók repjegy – és szállásfoglalás misterének (Peti), a farkasdi “miami vice” zsaruvérnek (Kálmi) és a dunaszerdahelyi fenegyereknek (Miki) egy kora hajnali indulás jutott osztályrészül, hogy időben találkozzanak velem, aki az éjszakát a ferihegyi reptéren csövezte végig. Persze én sem unatkoztam. Sikerült ügyesen privatizálnom három üres ülőhelyet, hogy kifeküdjek rajta. Közvetlenül az idei koszovói “experiencebalkanos” missziót csináltam végig. Olyan fáradt voltam, hogy az sem zavart, hogy a mellettem horkoló orosz csávó lábszaga olyan büdös volt, mint egy halkonzervé. Pár méterre az ortodox zsidó rabbik meg ott hangoskodtak egymagukban. Gondolom a tórát mondtak vissza. Kínjukban. Visszafelé. Egyszóval csípás szemekkel és kialvatlanul kerestem Petiéket a parkolóban, mire rájuk leltem. Ők sem valami fitten gurultak be a parkolóba, de legalább az a tudat, hogy reggel nyolcra már a podgoricai reptéren leszünk, az mindenkit felébresztett.

Az autóbérlés ügyintézése gyorsan ment. Szuper kis járgányt kaptunk. Peti volt az ügyeletes sofőr. Ő már keni-vágja a balkáni vezetési stílust. Mondtam is neki, hogy lehetőleg valamivel lassabban tapossa a gázpedált, mert szerpentines részeken fogunk menni és hát senkit sem szerettem volna hirtelen szeretetből, a hátsó ülésből, nyakon hányni.

A reptér parkolójából kigurulva észak felé mutattam. Belőttük az Ostrog kolostor földrajzi koordinátáit, Peti pedig már nyomta is. Mikor a helyszínhez érkeztünk egy kicsit megijedtem, hogy zárva lesz a monostor, mert egy-két kocsi parkolt csak a kijelölt parkolóhelyen. Szerencsére tévedtem, pontosan a turistaáradat előtt érkeztünk. Az egyik leglátogatottabb templom a Balkánon, egy zarándokhely, ahol azt mondják, aki itt imádkozik, annak kevesebb gondja lesz az életben vagy meggyógyul. Mondjuk nálam a szenteltvíz kimaradt, a miatyánkkal is hadilábon állok, de azért Szent Vazul testét megcsókoltam, miután a mellette álló szerzetes kikérdezett: Keresztény vagyok? Azon belül melyik felekezet? Maradjunk annyiban, átmentem a kérdezz-felelek játékán. Peti erre szimplán bejött, rám nézett, lefényképezte Vazul barátom még megmaradt testét és továbbállt.

Egyébként a helynek vagy egy spirituális ereje. A mozaikból kirakott és a barlang falain található festmények mesterművek. Kalapemelés azok előtt, akik ezt megalkották.

Közel egy órát voltunk a kolostorban. Onnan hangulatos szerpentineken át, Budvába indultunk. Előtte megálltunk kajálni is. Ostrogtól nem messze, Budva felé van egy útszéli vendéglő, Markovi Konaci néven. A čevapi, šopska és a Nikšičko sör trojkája kész bűnbeesést eredményez annak, aki fogyókúrán van. Bár az ételek elkészítését nem sietik el. Szépen, nyugodtan, olyan balkáni dolce vitasan élik errefelé a mindennapokat.

Budvába délután értünk be. Eléggé nyüzsgő egy hely. Az ország egyik legnagyobb turisztikai központja, amolyan ruszki megszállás alatt. Annyi orosz turista van itt, mint katonájuk Berlin bevételénél. Mondjuk én annyira nem bántam, mert köztudott, hogy a keleti szláv beauty factory világhírű. Itt majdnem minden lány úgy jött-ment, mint Victoria Secret modelljei egy kolumbiai bikini forgatáson.
A szállásunkat nagy nehezen megtaláltuk, mert a csávó, aki átadta a szobát eléggé gyengén nyomatta az angolt. Persze mi sem állunk native speakerek hírében, de a lényeg, hogy kora estére, miután a szállásunkon berendezkedtünk, már az óvárosban csatangoltunk.

Az esti fíling sem smafu e környéken. Éttermek, bárok, kávézók garmadája vesz körbe téged. Az óváros csodálatos: szűk utcácskák, cuki kis beülős éttermek, pálmafák.

A következő nap úgy volt tervezve, hogy reggeltől estig úton leszünk és pipáljuk ki azokat a helyeket, melyek tervben voltak. Inkább átütemeztük a következő napra és maradtunk a tengerparton, hogy kiásztassuk az elmúlt napok fáradalmait. Találtunk is a szállásunktól nem messze egy fasza kis helyet, ahová belépő nem volt, de elvárták, hogy azért fogyasszál valamit. Nem voltunk sóherek velük szemben. Egész nap ittunk, ettük, valamint bizonyos időközönként nyugdíjas tempóban, laza mellúszásban tempóztunk az Adriai-tenger hűs vizében.

A délután másik felében folytattuk a város felfedezését. Ekkor bukkantunk rá a Mogren Beach-re, ahová még volt utunk később, majd korzóztunk a mólón, ahol a várost esti fényeiben láthattuk.

A harmadik napon odacsaptunk ám rendesen a kilométereknek. Kora délelőtt már a Cetinjében kávéztunk a helyiekkel. A város az ország történelmi fővárosa. Míg az oszmán a Balkánt dúlta és rendezte át és aki hozzánk magyarokhoz is becsekkolt úgy 150 évre, addig Cetinje és környéke mindvégig megőrizte függetlenségét.

A városból vadregényes szerpentinek vezettek a Njegos mauzóleum felé. Ő a Lovčen Nemzeti Park büszkesége. A helyszín, csodálatos panorámával, kopár hegyekkel körbefogva.

A mauzóleumtól szó szerint eléggé rázós volt az utunk Kotor felé. Egyszerűen elfogyott az út előttünk, Peti pedig úgy döntött, hogy inkább kisebb kerülő, mint a szakadékba zuhanás. Ettől függetlenül végig kanyargós és éles szerpentinek vezettek egy újabb montenegrói klasszikushoz. Ő Kotor. Róla csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, annyira magával ragadó.

A Kotori-öböl másik gyöngyszeme Perast következett. Kálmi, Peti és Miki úgy döntött, hogy inkább pancsolnak egyet. Én, a csapat igazolt kultúrfelelőse inkább a romantikus város szűk utcácskáit választottam. Ha az országban élnék, akkor a crnagorác csajomat biztosan Perastba vinném randizni.
Estére maradt Tivat városa. Jól gazdálkodtunk az idővel, így finoman kiültünk a város korzójának egyik kávézójába és megpihentünk. A hely tele élettel, nyüzsgő emberekkel.

Estére maradt a kellemetlen meglepetés. A parkolóhelyünk ötpercnyi sétával odébb volt a szállásunktól, egy szűk utcának eldugott helyén. Valamilyen tahó paraszt olyan balkánosan beparkoltatta a kocsiját a parkolónk elé, hogy esélyünk sem volt elférni. Reggelre szerencsére már hűlt nyoma maradt a járgánynak.

Negyedik napunkon Sutomore-ig meg sem áltunk. Valami romvárat kerestünk, de egy angol turistacsapat lebeszélt róla minket, mert szerintük felesleges és ráadásul sok a vipera is. Addigra Miki már egy másik útvonalon közelítette meg a kinézett célpontot. A csallóközi keménygyerek nekilátott inkább sziklát mászni, Peti meg ment utána. Én és Kálmi inkább visszamentünk a kocsihoz. Jó sokat vártunk a két kalandorra. Már azon kezdtünk el viccelődni, hogy mindkettő habzó szájjal fekszik a napon, miután a vipera őket szépen lefogazta. Nehezen, de visszaértek. Száguldottunk vissza Budvába, de útközben lőttünk jópár fotót Sveti Stefan bájos szigeténél.

A délutáni időszakot már a budvai tengerparton töltöttük. Elsétáltunk a Mogren Beach-hez. Belépőért nem kellett fizetni, csak a napozóágyért, ami fejenkét 10 euróra jött ki. Hazafelé sétálva ismerős dallamokat halottunk, hát épp egy Szlovák néptánc csoport tartott egy rögtönzött bemutatót a téren. Az utolsó este vacsorájánál kitettünk magunkért. Én szokásosan, ha a Balkánon járok, akkor trilece-re vadászok. Lenyomtam egy adagot magamban, míg Miki barátunk a csapat gastro – és ínyencmestere az utoló estére tartogatta a showt. Kikért magának 80 euróért! egy baszom langusztát, olyan csápokkal vagy mi fene. Eddig is tudtuk róla, hogy egy őrült fazon, mert azokon a balkáni akcióinkon melyeken részt vett, kajatémában mindig a legkülönlegesebbet rendelte ki magának. Mondtuk neki: Mikikém, te aztán tudsz élni!

Elérkezett az utolsó nap is. A gépünk csak este indult vissza, így volt még mit megnéznünk. Visszamentünk Sveti Stefanra, mivel az előtti napon annyira megtetszett nekünk a környék, hogy ott akartunk egy utolsót csobbanni a vízben.

A délutáni blokkot már a Shkodrai Nemzeti Park lágy ölelésében csináltuk végig. Csoda egy hely. Remélem a képek átadják ezt az érzést! Mert néha a képek beszédesebbek, mint leírt ezer szó.
A montenegrói záróakkordunkat Podgoricában zártuk. A város nem egy párizsi vagy éppen egy prágai minőség, ami az építészetet, műemlékeket illeti. Aki imádja a szocialista várostervezést és a kocsmázást, akkor az ország fővárosában garantáltan jól fogja magát érezni.

Este nyolcra értünk vissza a reptérre. A kocsinkat leadtuk, a 21:30-as járattal pedig húztuk a csíkot Budapestre. Fáradtan indultunk és érkeztünk is vissza, de a montenegrói ottlétet teljes erőbedobással végig csapattuk. Fogunk mi még erre csavarogni.

Borka Zoltán
Kádek Péter, Polgár Kálmán


Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,