Logo
Debit vagy kredit? Nem mindegy… avagy az olasz csizma sarka
2022.04.26.

Debit vagy kredit? Nem mindegy… avagy az olasz csizma sarka

Szerző:

Igazából az olasz kiruccanásunk sem a tudatos tervezés szüleménye volt. Eredetileg mi a moldáv bordelban akartunk hancúrozni, csak a WizzAir úgy gondolta, ezt a kisinyovi járatot kár is lenne erőltetni és szimplán törölte nekünk. Összeült nálunk a válságstáb, avagy elővettem a térképet, Peti az olcsó repjegyek beszerzésnek maestroja pásztázta a rendszert, ment a matek, pro és kontra, majd végül megszültük Barit és a többit. Peti oldotta a repjegyek, szállások és autóbérlés intézését, rám pedig a forgatókönyv megtervezése volt kiosztva. A másik két utazó pajtásunk Miki és a most bajusszal hódító Tomi, a dunaszerdahelyi Kázmér-klán tagjai. Nettó három napba belesűrítve, hoztunk egy jófajta tripet. Az alapkoncepció úgy nézett ki, hogy a szállásunk ne egy városban legyen, hanem minden éjszakát más-más helyszínen tudjuk le. Mivel Basilicata és Puglia tartományai tobzódnak a látnivalóktól, így salamoni döntést kellett hoznom. Bizony, maradt ki olyan helyszín is amiért egyesek máglyára küldenének, de hát mi nem nekik akarunk megfelelni.

Nem is emlékszem mikor keltem ilyen korán. Éjjel kettő óra. Peti bejött értem háromra, majd vissza Ógyallára, ahová befutott a Kázmér brigád is. Rögtön hozták formájukat, amikor is Tomi – szerencsére még pár utcával odébb jelezte Petinek, jó lenne visszafordulni, mert a mobilja a kocsijában maradt. Miki szeme szimplán monoklis, valami csetepaté részese volt a szerdahelyi idillben, de tőle már megszoktuk, hogy mindig valamivel előrukkol. A mostani előrukkolást az olaszok vitték végbe, mikor landolás után a kocsink átvételét intéztük. Ment az értetlenkedés velük. Azt állították, nem ülnek a technikai részek a fizetésnél. Mikor megláttam Peti arcán a grimaszokat én inkább oda se mentem. Tomi volt ennél a szituációnál Peti jobbkeze. Másfél órás huzavona, főleg az ebből fakadó megismételt sorbanállás után megkaptuk a kocsinkat. A probléma ott volt hogy CSAK hitelkártyát fogadtak el, ami persze nálunk nem volt, így plusz biztosítást kellett kötni az autóra. Okés, fizessük, csak menjünk. Persze a kálvária itt sem ért véget. Éppen pont az a kártyaterminál fuccsolt be, amiről leemelték volna a lóvét. Már két ügyintéző ablakból intézték az ügyeinket. Végül nagy nehezen megszültük ezt az egész hacacárét. Mehettünk a kocsinkért. Az autóbérlések misztikumáról már lassan egy magiszteri munkát tudnánk kreálni. Akad pár ország és sztori ebből.

Húztunk is Matera városába. Peti a parkolást ügyesen megoldotta. Hát emberek, ez a város csúcsszuper. A barlangokból kivájt településszerkezete magávalragadó, brutális fotókat lehet itt készíteni. Peti hozta magával drónját és segítségével jól feltuningolt panoráma fotókat és ebből hamarosan elkészülő videós snitteket hozott össze. Az óvárosnak volt egy megmagyarázhatatlan aurája és nyugodtsága. Persze, akadtak turisták, de valahogy mind elvesztek a szűk utcácskák egyikében. Matera néprajzi szempontból is kivételes Európában. Ez a helyszín a Világörökség része. Már az őskorban is éltek errefelé, hogy aztán a múlt század ötvenes éveire az ország legnagyobb nyomornegyedévé változzon. Itt még a 20. század vége felé sem kötötték be a vizet, áram szintén nem volt, és a szennyvíz elvezetését sem oldották meg. Ráadásul a lakók sokszor állataikkal együtt éltek otthonaikban, így a fertőzéses megbetegedések hétköznapi dolognak számítottak a térségben. Szerencsére az óvárosban jókora fejlesztések mentek végbe az elmúlt évtizedekben és mi is vírusmentesen gurultunk ki tőle és húztunk Tarantoba.

Taranto nem egy turistadömpingtől híres város. Értem ez alatt azt, külföldiekből nincs sok, így lehetőség van egy ízig-vérig olasz városban élvezni a dolce vitat. Mert bizony itt errefelé nagyon is jól művelik ezen műveletet. Kora délutántól úgy nagyjából este hatig szinte semmi nincs nyitva, de utána beindul ezerrel az élet. És ez így van jól. Tartsa meg jó szokását, mert így marad vonzó továbbra is. Nem akarja eladni magát, nem árul zsákbamacskát.

Szállásunkkal is megvoltunk elégedve, leszámítva a galambok kapargásait, melyek igen idegesítőek voltak, mikor hajnalban csinálták a showt. Nem egy csipeszt dobáltam utánuk a szállásunk erkélyéről rájuk, miközben a társaság három tagja a reggeli órákban lefutott a tengerpartra egyet csobbanni. Egy teljes napra egyértelműen érdemes megállni és hömpölyögni szieszta után a tömeggel vagy éppen szűk sikátoros utcákban keresni a történelmet. Óvárosa hangulatos, a szemetet is többségében elviszik és a sirályok sem kuláznak le fentről, ha figyelő szemedet reájuk tekinted.

Leccei érkezésünk is flottul ment. Mondjuk a parkolással itt eljátszottunk egy kicsit, de szerencsére a szállásadónkra nem kellett sokat várni. Itt is apartmant foglaltunk. A szállás most is telitalálat, onnan az óváros röpke tizenöt perces sétával megközelíthető. Akik barokkban lássák a világot, azoknak a város kötelező. Olyan barokk – és katedrálisdömpinget kapsz, hogy beleszédülsz az egészbe. Tiszta divatbemutató az egész, amolyan barokk kollekciót vonultat fel végig Lecce. Vettünk is olyan kombinált jegyet, mely felhasználásával négy ikonikus katedrálisba is beléphettél. Ezek név szerint a következők: Basilica di Santa Croce, Chiesa di Santa Chiara, Chiesa di San Matteo, Cattedrale Ss. Maria Assunta. Persze akadtak más korokból is épületek. Az ókori római időkből is maradtak épületfoszlányok, melyek emelték a város hangulatát. Az esti fények nagyon hangulatosak errefelé. Ki is tippeltünk egy bárt, ahol kiülve, koktéllal a kezünkbe értékeltük az eddigieket.

Finom reggelinket szállásunk teraszán fogyasztottuk el. Bari előtt még beiktattuk Ostunit. Éppen belecsöppentünk egy motoros felvonulásba. Örömükben csak úgy bőgtek a mocik. Ostuni épületei olyan finom fehér színre voltak itt kimeszelve, hogy fogreklámba is beilettek volna. Természetesen a drónunk itt is kibújt a batyunkból és rögzítette fenntről a lényeget. Bő három órácskra jöttünk és pihentünk meg itt, majd toltuk tovább a talján discoveryt. Ügyesen gazdálkodtunk az idővel, így a srácok megérdemelték a tengeri mosakodást. Torre San Leonardonál belefutottak a tengerbe, míg én addig lőttem a fotókat a közösbe.

Érkezés Bariba a délutáni órákban. Ugyebár az olaszok a délutáni órákban nem mutatkoznak, keményen tolják itt is a sziesztát, így Bari hirtelen úgy nézett ki, mint egy szellemváros. Persze nem kell beijedni, kora estétől fullosan nyomják erre is az életet. Itt a parkolással egy kicsit meggyűlt a bajunk. A főhadiszállásunk az óvárosban volt, oda pedig autóval tilos behajtani. Szerencsére Peti a sofőr, ő pedig az efféle helyzeteket elég jól lereagálja, így a parkolást is megoldotta. Az utcánkban olasz mammák gyúrták frissen a tésztát, árulták szárított gyümölcseiket és ízletes olasz gasztro portékáikat. Még mielőtt nekiindultunk volna a városnak, vettünk egy üveg bort. Miki az egyik mammával kinyittatta, majd finoman elszürcsölgettük a szállásunkon. Az apartmanunk különlegességét az adta, hogy minden kódra nyílt. A szállásadóval nem is találkoztunk. Minden adatot leküldött, elmagyarázott. Nagyon pöpec kis lakás volt a miénk.

Este már nagy volt a nyüzsgés, mivel a következő hétfői nap az olaszoknál egy nemzeti ünnepükre esett, így a vasárnapi estéjük egy igazi népünnepéllyé változott. Az óvárosi barangolásunkat ügyesen letudtuk. Bariban őrzik Mürai Szent Miklós ereklyéit, a román kori építészet egyik csúcsában, a San Nicola-bazilikában. Számomra tragikomikus volt, mikor koporsóját a szájmaszkokban sorbanálló tömeg csókolgatta, majd egy arra kijelölt ellenőr, minden csók után dezinfikálta az üvegkoporsó azon részét. Utolsó vacsoránkat stílusosan Miki koronázta meg. Most egy polip húzta a rövidebbet. Tomi is valamiféle kagylókat halászott ki az étlapról. Én és Peti maradtunk a tésztaféléknél. Bari egyik főutján kialakított rögtönzött pályáján már javában zajlott a retro versenyautók banzája. Veterán olasz sportkocsikat vonultattak fel és nyomatták velük a gázt. Óriási volt a hangulat, az egész várost a nyüzsgés jellemezte. Este tíz után húztunk vissza a szállásra, mivel az elmúlt három nap eléggé kiszipolyozta erőforrásainkat. Jópár lábtangós kilométer volt már mögöttünk. Persze ezt a város nem értékelte. Éjfél után a fél város nekiállt énekelni. Tudnak ám ezek a taljánok élni!

Az utolsó reggelünkbe belefért még bőven egy kiadós reggeli, na és az elmaradhatalan cappuccino. Kora délelőtt leadtuk kocsinkat, hazautazásunk Budapestre már a megszokott séma szerint zajlott le.


Borka Zoltán
Kádek Péter


Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,
Ne maradj le az új beszámolóról, IRATKOZZ FEL! Mi értesíteni fogunk.