Logo
Trebinje és a szerb szépségipar remekei
2018.06.06.

Trebinje és a szerb szépségipar remekei

Post by Borka Zoltán

Miután Neumban kiáztattuk a lábainkat, kocsinkba pattanva Trebinje felé száguldottunk. Haláli egy út volt Trebinje felé. Azért írom, hogy haláli, mert azok a szűkös szerpentinek mindenek voltak, csak nem biztonságosak. Ráadásul a bérelt kocsink egy kész tragacs volt erre az utakra. Csoda, hogy nem köpte ki a motort, úgy bőgött a fájdalomtól. A szépsége pedig az volt benne, hogy bámulatos tájakon keresztül mentünk. Magas hegyek, mély völgyek, szétlőtt és elnéptelenedett falvak egyvelege őszinte képet adott nekünk a térségről.

Végül este kilenc után értünk a szállásunkra. A recepciós srácok abszolút jófejek voltak velünk. Ingyen rakija mindenkinek és már öntötték ki a welcome drinket. Annyi erőnk még volt, hogy kisétáljunk a városba. Trebinjében már szerbek a csávók. Főleg ők lakják a várost. Az éjszakai életre ismét nem lehetett panasz. A fiatal szerb lányok ismét megmutatták, hogy miért Európa egyik legszebbjei. Utoljára ilyet Szávaszentdemeteren tapasztaltam meg, mikor ott is nagyban dübörgött a szerb “beauty factory”. E tekintetben abszolút telitalálat ez a hely. Miután be lett támadva az egyik fast food-os egység, én visszasétáltam a szállásunkra. A többiek nem sokkal később szintén visszajöttek és folytatták a dorbézolást a szobákon.

Másnap mondhatni fitten keltem ki az ágyból. Ezt nem mondhattuk el egyik utazótársunkról, aki kisebb gyomorrontás végett kihagyta Trebinje nappali felfedezését. A szuper reggelink után besétáltunk a városba. Késő délelőttre már tömve voltak a kávézók. Főleg az idősebb korosztály élvezte a trebinjei dolce vita-t. Mi is beolvadtunk a környezetbe. Kiültünk az egyik kávézó elé, ittuk a kávét, figyeltük a hömpölygő tömeget.

Délre visszamentünk a szállásunkra, onnan pedig autókkal közelítettünk meg két helyszínt. Az Arslanagić híd és a Hercegovačka Gračanica pravoszláv kolostor a szerb szellemi és kultúrális szépség remekei. Itt is brutális fotókat készítettünk. A kolostorból ráadásul beláttuk az egész vidéket. Ráláthatunk az Arslanagić hídra és a város környéki kopár dombokra és hegyekre, amelyekre kisebb templomok illetve harangtornyok épültek.

A trebinjei kitérőnket egy pazar ebéddel zártuk. A pincérek abszolút rugalmasak és segítőkészek voltak. Profin megoldották azt a helyzetet – melyek mások nehezen vagy vinnyogva – hogy volt aki euróban fizetett vagy helyi kilométerben (így hívtuk a helyi pénzt – Konvertibilis márka) vagy bankkártyáról. Elégedetten és teli bendővelindultunk tovább. A bosnyák főváros felé a Sutjeska Nemzeti Parkon keresztül vezetett az utunk. Megint rendesen megizzadtunk, ami a szerpentineket és az utak minőségét illeti. Ráadásul olyan esőt kaptunk, hogy jóformán lemosott minket az útról. Szerencsére egyben érkeztünk meg a Tjentište emlékműhöz. Továbbra is esett, így beültünk addig az ottani étterembe. A csapat csajos része úgy döntött, hogy nem gyalogol fel az emlékműhöz. Mi akik tökösebbek voltunk, megvártuk míg az eső alábbhagy, majd erőltetett tempóban betámadtuk a gigászi betonmonstrumot. Lőttünk jópár fotót, ami jó lesz emlékbe.

Borka Zoltán
Sárik Éva, Kádek Péter, Kázmér Miklós, Rybár Patrik


Címkék: , , , , , , , , , , ,