Logo

Címke archívum: balkán

Felvidéki portyázás Macedóniában – Bevezető
2017.10.05.

Felvidéki portyázás Macedóniában – Bevezető

Mondjuk ki őszintén, macedóniai utunk úgy jött, mint derült égből a villámcsapás. Utólag biztosan állíthatjuk, hogy nem bántuk meg, mivel egy olyan országban lehettünk, ami sajnos eléggé kiesik a turizmus látószögéből. Az ötlet Peti barátunktól jött, hogy még Albánia előtt nyomjunk be egy másik balk

A húsvéti nyuszi esete a Balkánnal – Bevezető
2017.04.25.

A húsvéti nyuszi esete a Balkánnal – Bevezető

Húsvét hétvégéjén, péntek kora reggel gyűl a tömeg a budapesti Pöttyös utcánál. Kemény kilenc ember egy kupacban, kik valamire készülnek. Nem tüntetés, se nem polgárpukkasztó cselekedet, csak a Balkánra tartanak. Nyilván előzményei is voltak az útnak. Huszty Zoli, a túra egyik “szellemi atyja” már é

Szlavón esőtánc
2017.04.24.

Szlavón esőtánc

Bosznia elhagyásával mindenképp Horvátországon keresztül kellett mennünk, ha késő estére Budapesten szerettünk volna kikötni. Ha már arra mentünk – pontosabban a szlavón régión keresztül – adva volt, hogy a környék két legnagyobb városában Slavonski Brodban és Eszéken pár óra erejéig meg

Bolyongás az “aknák földjén”
2017.04.23.

Bolyongás az “aknák földjén”

Nyilván mi nem úgy huppantunk be Bosznia területére, mint annó Owen Wilson az Ellenséges terület c. filmjében, nem is lőtték szét a szerbek a hátsónkat, de azért ott motoszkált a fejemben, hogy egy olyan ország területére lépünk be, ahol még durván 25 évvel ezelőtt komoly etnikai harcok dúltak a sze

A dübörgő szerb “beauty factory”
2017.04.22.

A dübörgő szerb “beauty factory”

Miután lazán és gond nélkül átgurultunk a magyar-szerb határon, a gyomor is korogni kezdett. Csurgott a nyál egy jó nagy adag pljeskavicára. Újvidék pár kilométerre volt tőlünk, így megálltunk a belvárosában egy korai ebédre. Miután kibuliztuk, hogy ne kelljen fizetni a parkolásért, nekirontottunk a

Vajdasági wellness, avagy a “nagy disznóság”
2017.02.15.

Vajdasági wellness, avagy a “nagy disznóság”

Nagy volt az öröm és boldogság, hogy februárban ismét a Vajdaságban járhattam. Egy nagyszerű csapat jött össze, egy nem mindennapi hétvégére. Célkeresztben a vajdasági magyarok egyik központja, Szabadka volt, majd onnan várt még ránk egy hamisíthatatlan kun-magyar disznóvágás, Bácsfeketehegyen. De n

A “bűbájos” Prizren
2016.11.15.

A “bűbájos” Prizren

Ha Párizs “megér egy misét”, akkor nálam Prizren, lehet akár maga a pápa is. Mondom úgy, hogy nem áll mögöttem fenyegetőzve senki az albán maffia közül, mondván, hogy csináljak itt most ingyen reklámot Prizrennek, amely egyben Koszovó kulturális fővárosa címét is viseli. Hangulatával, élhetőségével

Kosovo Contact
2016.11.06.

Kosovo Contact

Számomra egyértelmű, hogy a 2016-os év legnagyobb dobása Koszovó volt. Pedig aztán az ember első hallásra nem sok jót hall az ottani politikai és etnikai helyzetről. A régió olyan, mint egy tűzfészek, ami bármikor lángba boríthat mindent. Természetesen a média is rátesz egy lapáttal, mondván nem ajá

Gyöngyszemek Szlovéniából – BLED és BOHINJ
2016.06.06.

Gyöngyszemek Szlovéniából – BLED és BOHINJ

“A szlovének szerint, mikor Isten kirázta zsákjából a világot, a tarisznya egyik sarkában benne maradt egy aprócska morzsa. A Teremtő a kis morzsát a későbbi Európa közepére szórta. Hegyet, tengert és pazar természeti gazdagságot ajándékozva e helynek. Ebből a morzsából született Szlovénia.

Belgrád „ronda, de finom”
2016.04.09.

Belgrád „ronda, de finom”

De még mennyire, hogy finom! Nyilván ne számítsunk prágai vagy párizsi szépségű épületekre, vagy esetleg egy rendezett városképre, mert akkor rossz ajtónál kopogtatunk. Szerbia fővárosa az a hely, ahol minden pont fordítva van, mint más európai fővárosban. Ha szereted magad úgy érezni, mintha egy ki