Logo
Tirana a “titkok könyvtára”
2017.10.27.

Tirana a “titkok könyvtára”

Szerző:

Napos időre és madárcsicsergésre ébredtünk. Ja nem! A szemközti utca egyik házának betonkerítését a jó albán munkások már reggel nyolc előtt nekikezdték szétkalapálni. El lehet képzelni milyen hangzavar volt, ha még hozzávesszük a kocsik és emberek zaját. Mi-tagadás a mi utcánk tele volt élettel. Szerintem nálunk koncentrálódott a főváros bicigli – és cipőjavítóinak, szabóinak nagy része. A kávézókból klasszikusan sok volt. Igazi balkáni életkép fogadott minket minden reggel.

Miután végeztünk a reggeli készülődéssel, elindultunk Tirana központjába. Igazi napos, városnézős időnk volt. Anessa, a helyi kapcsolatunk nagy segítségünkre volt, főleg a fordításoknál. Miközben sétáltunk a Szkander bég Tér irányába, Petinek mondtam is, hogy Tirana már most elnyerte tetszésemet. Meg van az a bizonyos szexepilje, mint mondjuk Belgrádnak – ha rágondolsz, akkor egyszerűen kívánod.

Az első célpontunk az Óratorony volt, melynek tetejére fel is lépcsőztünk. Nem bántuk meg a kis fizikai terhelést, hiszen szép kis panoráma tárult elénk. Beláttuk az egész teret, melynek még továbbra is meg van az a bizonyos szocreál hangulata, de a jó ízlés határán belül. Készültek is a a jobbnál jobb képek. A torony előtt a város egyik szimbóluma az Et’hem Bey-mecset állt. A téren ott magasodott Szkander bég lovasszobra. Ő olyan nemzeti hős, mint nálunk Hunyadi János. Mindketten aprították a törököt, ha éppen hazájukra támadtak. A tér másik felén pedig a Nemzeti Múzeum állt. Abban maradtunk, hogy a múzeumot hagyjuk a nap végére. Aki akar az jön és belepillanthat az albán történelembe, aki nem az legfeljebb beül addig valahova.

Folyamatosan ismertük meg Tiranát. Anessa bár nem történész, ettől függetlenül elég jól vágja history-t, így sok infóval látott el bennünk. A Tiranai piramishoz sétáltunk. Eléggé ocsmány épület, ami a kommunista időkben múzeumként funkcionált. Aki szereti az extrém helyzeteket, az fel is tudott futni a tetejére. Csak jó kondi és masszív cipő kell hozzá. Természetesen közülünk majdnem mindenki felkapaszkodott a tetejére. Én inkább maradtam két lábbal a földön és lentről figyeltem a többieket.

Miután ott elidőztünk, a főváros legnagyobb egyeteméhez mentünk. Néztek is minket, hogy kik vagyunk, hiszen messziről látszott rajtunk, hogy nem helyiek vagyunk. Onnan egy nagy parkba tévedtünk be. Tirana egyik kikapcsolódási – pihenési helye. Egy nagy tó terül el mellette. Ki is használtuk a jó időt, le is ültünk egy finom kávéra. Ránk is fért a pihenés, hiszen reggeltől talpon voltunk. A rendelés most sem ment frankón, de már jobbak voltunk, mint az első este. A város megismerése közben viccesen megjegyeztük, hogy minden negyedik kocsi Mercedes. Ez általánosságban egész Albániára igaz, nem csak a fővárosra.

Az idő ketyegett és jócskán benne voltunk a délutánban. A park után be a belvárosi forgatagba, megálltunk a Tímárok hídjánál, ami egy nagyon régi kőhíd, onnan bementünk egy bazi nagy bevásárlóközpontba, hogy könnyítsünk magunkon és ezzel véget is ért a “hivatalos” program. A csapat egyik fele kajálni ment, mert már nem bírta, a másik fele még visszament a Nemzeti Múzeumba. Én a múzeumot választottam, amely a kőkortól egész napjainkig bemutatta az albánok lakta területet. Onnan aztán mi is elmentünk egy jót enni. Egy görög étterembe ültünk be. Nem akartunk zsákbamacskát, így kikértünk egy nagy gyros tálat. Miki minket is túltett, mikor két nagy adag specialitást is benyomott.

A hotelba kora estére értünk vissza. Szusszantunk egy jót, majd estére ismét kimentünk a városba. Egy olasz étterem volt ajánlva nekünk, mondván jól is főznek és árban is barátságosak. Ez minden szuper, csak a szépséghibája az volt, hogy kicsit messze volt. Olyan utcákba és sikátorokba tévedtünk be odafelé, hogy csak pislogtunk. Az egyik ilyen eldugott csehó ablaka csalamádés üvegekkel volt kidekorálva. Egészben értünk az étteremhez. Jött a pizza és a tiramisu, majd ugyanazon az útvonalon vissza a szállásunkra.

Pörgős egy nap volt, egy percig sem unatkoztunk. Ami be volt tervezve azt mind megnéztük.

Borka Zoltán
Kádek Péter, Kázmér Miklós, Marika Fördös


Címkék: , , , , , , , , ,
Ne maradj le az új beszámolóról, IRATKOZZ FEL! Mi értesíteni fogunk.