Logo

Kategória: UTAZÁS

Mese Elzászból – Strasbourg
2016.09.16.

Mese Elzászból – Strasbourg

2016 szeptemberében adódott egy lehetőség számomra, hogy belekóstoljak a francia kultúra egy szeletébe. Ebből a szeletből az Elzászi régió székhelye, Strasbourg városa jutott nekem. Mondhatni egy két napos gyors vizit volt, így aztán pörögtem rendesen, főleg úgy, hogy egy hivatalos program is várt e

Gyöngyszemek Szlovéniából – BLED és BOHINJ
2016.06.06.

Gyöngyszemek Szlovéniából – BLED és BOHINJ

„A szlovének szerint, mikor Isten kirázta zsákjából a világot, a tarisznya egyik sarkában benne maradt egy aprócska morzsa. A Teremtő a kis morzsát a későbbi Európa közepére szórta. Hegyet, tengert és pazar természeti gazdagságot ajándékozva e helynek. Ebből a morzsából született Szlovénia.

MARIBOR – Egy kis szlovén valóság
2016.06.03.

MARIBOR – Egy kis szlovén valóság

Szlovénia már régóta rajta volt a bakancslistánkon. Mondhatni, hogy egy ugrásra van tőlünk. Az oda utazó mindenképp megtalálja a neki valót, mind természeti és kulturális értelemben. Egyértelmű volt számunkra is, hogy 2016 nyarát egy szlovén túrával kezdjük. Ez a kaland a „nagy szabadságvesztés“ jeg

Auschwitz – szégyenfolt Európa testén
2016.04.23.

Auschwitz – szégyenfolt Európa testén

Az ember elmereng néhanapján, hogy mily szörnyűségre képes, embertársaival szemben. Auschwitz élő példája, hogy a gonosz soha nem alszik. Hitler legnagyobb koncentrációs táborát Krakkótól 70 km-re délnyugatra hozták létre és annak szelleme örökre beírta magát az európai tudatba. Egy szinte

Belgrád „ronda, de finom”
2016.04.09.

Belgrád „ronda, de finom”

De még mennyire, hogy finom! Nyilván ne számítsunk prágai vagy párizsi szépségű épületekre, vagy esetleg egy rendezett városképre, mert akkor rossz ajtónál kopogtatunk. Szerbia fővárosa az a hely, ahol minden pont fordítva van, mint más európai fővárosban. Ha szereted magad úgy érezni, mintha egy ki

Made in China
2016.01.28.

Made in China

2015 júliusát írunk. A sikeres állásinterjú után alig egy hónap állt a rendelkezésemre, hogy minden szükséges dolgot (vízum, repülőjegy, biztosítások) elrendezzek és repülhessek Kína fővárosába, fél éves gyakornoki munkára. Az AIESEC nemzetközi diákszervezet nyújtotta előzőleges lenyűgöző külföldi ö

PRÁGA – „a Moldván úszó fenséges arany hajó“
2015.12.17.

PRÁGA – „a Moldván úszó fenséges arany hajó“

Prága nálam a városok tekintetében a „nagy Ő.“ Járjak bárhol a világban, lássak számtalan szép helyet, Ő mindig kivételes helyet fog elfoglalni a szívemben. Nagy öröm volt számomra, hogy 2015 decemberében, a karácsonyi vásárok idején ismét sétálhattam ódon macskaköves utcáin. Hárman vágtunk neki az