Februárban, az Experience Balkan csapatával sokadik alkalommal huppantunk vissza Délvidékre. Tudni kell rólunk, fanatikus Balkán imádók vagyunk, akik hedonista vágyaikat kiélve ugranak fejest a régió forgatagába. Ahhoz, hogy megismerd és magával ragadjon a balkáni életérzés ölelése, elengedhetetlen utazási célpont a délvidéki régió. A történelem vihara sok-sok népet hozott itt össze. Az ott élő magyarok mellett szerbek, németek, szlovákok, bunyevácok és számtalan nemzetiségi közösség élt egymás mellett békében, vagy éppen nyomorította egymást. Ha megérted a régió észjárását, akkor a Balkán vadabb helyein is helytállsz.

Kórizs Józsiék hagyományosan február első felére időzítik számunkra áldozási szertartásukat. Úgy bizony, egy príma kun disznóvágásról beszélek. De mielőtt az olvasó (igen te!) berobbana a bácsfeketehegyi kun édenbe, érdemes előtte szétnézni, merre is csavarogtunk még előtte.

Pénteken dél környékén átléptük a jelenlegi magyar-szerb határt. Ásotthalomnál nincs akkora torlódás, mint Horgosnál, így percek alatt átgurultunk a “szerb” oldalra, ahol találkoztunk a csapat többi tagjával.

Kezdésnek két magyar gazdálkodásba ugrottunk be. Motiváló érzés, ebben a bizonytalan gazdasági helyzetben – főleg Szerbiában – vannak olyanok, akik a két kezükkel felépítenek egy vállalkozást. A Marki´s családi manufaktúrában kecskesajtot készítenek, míg a Ludasi-tó mellett található Hompot Pincészet a borokban utazik. Mindkét helyen elidőztünk, sajtokat és borokat kóstoltunk. Köztudott, egy boros pincébe lemenni mindig veszélyes dolog. Előfordul, az ember csak órák után jön fel a fényre. Igyekeztünk nem elkaparni magunkat, mivel a neheze még hátravolt.

Utunk Palicsra vezetett. Ilyenkor viccesen megjegyezzük: számunkra itt kezdődik a Balkán. A fürdő szecessziós építészete lenyűgöző. Tettünk is egy sétát a fürdő területén, majd egy kávézóba beülve, mindenki elszürcsölgette saját maga meleg italát. Menni kellett tovább, mert Levente, szabadkai barátunk már várt minket. Őt kértük meg, hogy kalauzoljon végig Kosztolányi és Csáth városában.

Szabadka a szecessziós építészet csúcsa. Bár a történelem megtépázta szépségét, de még mindig méltóságteljesen viseli a mindennapokat. A Városháza, a Raichle-palota és a zsinagóga mind-mind kivételes alkotások, a magyar szecesszió remekei. Levente el tudta intézni, hogy bemehessünk a Jakab és Komor téri zsinagógába. Külsőleg és belsőleg teljesen felújítva, egyszerűen káprázatos. A világ egyetlen olyan zsinagógája, ami az akkori többségi, államalkotó magyar nemzet, népművészeti stilizált motívumaival van feldíszítve.

A séta során megálltunk Kosztolányi Dezső szobránál, majd elballagtunk a Szent-Teréz székesegyház mellett, ami eléggé lestrapált állapotot mutatott magáról. Statikai hiba végett, a templom egyik fele elkezdett dőlni, ezáltal az épület közepén szép hosszú repedés keletkezett. Most valamiféle vas konstrukcióval próbálják egyben tartani. Mintha a templomot egy lélegeztetőgépre tették volna. Remélem megoldást találnak a szakemberek a megmentésére, mivel szép számmal vannak itt katolikusok a magyarok és a bunyevácok körében.

Szépen ránkesteledett, adta magát egy kiadós vacsora. Tudatosan ügyeltünk arra, hogy napközben ne együk túl magunkat, mivel tisztában voltunk vele, a Bates étterem nem csicska adagokkal játszik. Egyszer egyik útitársunk kikért magának egy húslevest. A szerb pincérek akkora adagban vitték ki neki, hogy négy embernek is bőségesen elég volt. Én ezen estét egy töltött pljeskavicát nyomtam le, melléje dukált klasszikusan a šopska saláta. Leöblítésként ott voltak a rakiják, sörök és borok végtelen választéka.

A gyengéknél hamar elkezdett visítani a pizsama, így ők ágynak dőltek. Mi, a bátrak, kiknél a maci még nem köpött, nekiindultunk a szabadkai éjszakának. Találtunk is, egy frankó underground helyet, ahol egy fiatal szerb csajszi nyomatta a technot. Hát, az én zenei ízlésem elakadt valahol a 80-as években, de legalább volt bárpult, ahol lehetett inni.

Másnap reggel útnak indultunk Kórizsékhoz. A család és barátai már vártak minket. A disznóra is feladták az utolsó kenetet. Megérkezésünkkor már katonasorban álltak a pálinkás poharak és hozzá a folyékony csodacseppek, melynek nincs párja a Kárpát-medencében. Az első körök után, nekiláttunk a hétvége főatrakciójához. Kezdődhetett a “nagy kun disznóság” sokadik felvonása. Józsi és dolgos barátai profi módon szétkapták a disznót. Mivel az évek során a Kórizs-féle kun disznóvágás híre úgy terjedt a környéken, mint nemi baj egy török háremben, erre a hétvégére az újvidéki TV magyar részlege is kijött hozzánk interjúkat készíteni. Józsi barátunk elmagyarázta a kun disznóvágás részleteit, magának a malac feldolgozási folyamatát, Huszty Zoli, az Experience Balkan elnöke mesélt rólunk, kik vagyunk és miért is rajongunk ennyire a Délvidék iránt, én pedig – jópár feles legurítása után – toltam a kamerába utazási propagandánkat. Egyébként mindenki feltalálta magát. Volt, aki lángosok sütésében vette ki a részét, kolbászt töltött, húst vagdosott, vagy éppen a pálinkák töltögetésében jeleskedett. Az égiek is áldását adták a napnak, hiszen végig kellemesen sütött a nap.

Délután kimenőt kaptunk, hogy a házigazdának legyen ideje felkészülni az estére. A csapat egy része csendes pihenőre tért. Mi, a kíváncsiak elsétáltunk Bácsfeketehegy református templomához, ahol a plébános körbevezetett minket és mesélt a falu történetéről. Estére újra Kórizséknál voltunk, ahol várt minket a szarma (töltött káposzta), a sült kolbászok, hurkák, kásák, savanyúságok, édességek és persze az örök klasszikusok, a meggy, barack és szilvapálinka szentháromsága.

Vasárnap reggel egy kissé kómásan keltem fel, de ahhoz képest tiszta fitt voltam, összehasonlítva az előző disznóvágásokkal. A kiadós disznótoros reggeli után meglestük a település első, vályogból készült és még álló (omladozó) házát. Ott zárult a programunk is. De a kun-show a rá következő hétvégén is folytatódott! Az már egy másik csapat története.

Hazafelé ismét megálltunk Szabadkán. Tettünk egy laza sétát belvárosában, levadásztam kedvenc édességemet, az én trilecemet, majd mindenki megelégedésére útnak indultunk Budapest felé…

Jövő februárban folytatás…!

Borka Zoltán

Címkék: bácsfeketehegy, bácska, délvidék, disznóvágás, experience balkan, interjú, kolbász, kórizs család, kunok, magyarok, pálinka, pljeskavica, szabadka, Szerbia, techno, TV, underground, zsinagóga