Jópár év szökött el előlünk, mikor még utoljára láthattuk Erdélyt. Egyszer egy gondolat villant be, majd körvonalazódni kezdett egy terv arról, mi lenne, ha ismét bekopognánk a belevaló székelyekhez. Kedvenc fapadosunknál már Marosvásárhelyre is el lehet jutni, röpke egy órás repülési menetidővel. Repjegy kecsegtető ára és azon érzés, ismét bámulatos és magába szippantó helyszíneken veszhetsz el, megadta a kellő löketet arra, hogy megtervezzük az idei erdélyi hadmozdulatainkat. Szokásos felállás: Peti oldotta a repjegyek, szállások és autóbérlés intézését én pedig a forgatókönyvet dobtam össze. Tomi és Árpi, dunaszerdahelyi barátaink csapódtak hozzánk erre az útra. Első éjszaka Brassóban, a másik kettő Marosvásárhelyen. Jártunk Királyföldön, a szászok egykori területén és Székelyföldön, ahol még derekasan állják a sarat és beszélik ízesen a magyart a román tenger közepette.

Csütörtök kora hajnalban már a Liszt Ferenc Repülőtér parkolójában pakolásztuk ki hátizsákjainkat a kocsink hátsó kufferjából. Ilyenkor mindig belefér az időnkbe, hogy az ottani Frei kávézóban mindenki lehörpintse a maga feketéjét. Ottani idő szerint reggel kilenckor landolt a marosvásárhelyi reptéren, ami nagyjából kisebb még az érsekújvári vasútállomástól is. Itt még az sem tud eltévedni, akinek szokása. Rögtön arcunkba jött annak a cégnek a pultja, akitől a kocsit béreltünk. Egyik csóka tudott magyarul, így gyorsan, mindent lezsírozva mentünk utunkra. Szállásunk Brassóban megvárt. Jöhettek sorba az egykor szászoktól hangos települések és erődtemplomok. Első körben Segevár óvárosi magját jártuk be. Közel négy órát elbóklásztuk a hangulatos, színes utcácskáiban. Megejtettünk és kései reggelit, lőttük a fasza fotókat, drónunkat is hadba fogtuk. A város etnikai összetétele az elmúlt száz évben nagyban megváltozott. Csak történelmi épületeik halk suttogásából lehet érteni, itt bizony egykoron dolgos és pedáns német ajkú szász közösség alkotott. Történelem vad és pusztító szele kifújta őket a Kárpátok öleléséből.

TIPP: Az óratoronyba ingyenes a belépés, úgyhogy mindenképp menjünk fel a panoráma végett.

Segesvárt elhagyva egy kicsit megpihentünk Szászkézd központjában. Ott a templomnál négy román tanakodott egy padnál. Viccesen megjegyeztem Tomi barátomnak: “Figyeld meg, mindjárt a padot is lenyúlják.” A település fellegvára éppen zárva, így azt most lenntről a szászkézdi templom mellől szemléztük. Kőhalom váránál telibe kapott minket egy óriási zuhé. Míg kitombolta magát az eső, bementünk a helyi szupermarkatbe és feltankoltunk magunknak a másnapi reggeli hozzávalókat, majd beültünk egy kávézóba. Az esőfelhők eltávolodtak, mi pedig felgurultunk Kőhalom várához. Hát, maradjunk annyiban, a románok nem igazán igyekeztek tartalommal feltölteni a helyet. Kongtak a termek az ürességtől. Panoráma, a vár festői fekvése és drónunk brutális képei kompenzáltak minket. Időnbe még belefért volna Homoród erődtemploma, de zárva volt. Nagyjából kora este fél hét környékén csekkoltunk be a szállásunkon, ami egy frankó apartman, benn a belvárosban. A levezető esti séta előtt kigúgliztuk, hol lehet egy kiadósat enni. Egy óvárosi étterembe ültünk be. Pincérünk, aki Catalin névre hallgatott, végig profin és abszolút szimpatikusan szolgált ki minket. Kajálás után egy laza grasszálás az óvárosban, majd ágynak dőlés.

Reggel fél nyolckor már ébren, függetlenül attól, míg a többiek horsogtak, addig nekem szükséges volt újratervezni a napot. Barcarozsnyó vára várja a látogatót, csak zárva. Ne tervezzetek mostanába oda menni. Helyette Brassóra több időt szántunk legalább. Ő maga az örökség, itt a Kárpátok mélyén. Az erdélyi szászok egykori központja. De jártak erre a hazatérés (honfoglalás) előtt a bolgárok, középkorban a Német Lovagrend, a tatárok és oszmán seregek sanyargatták, de errefelé csetepatéztak az osztrák császári seregek és kurucok is. Pazar gyönyöre magávalragadó, írom úgy, hogy ez alkalommal a Cenki kilátóra nem adódott lehetőségünk feljutni, mivel pont akkor karbantartást végeztek. Egy másik, magyar iskolás csoport szintén lyukra futott. Odaszóltam az egyik tanárnak, kár a lábtangóért, a kilátás ma elmarad. Átsétáltunk a fellegvárhoz, amiről már tudtuk, szintén zárva. Útközben oda megtapasztalhattuk, miképpen lehet a fizikát megtagadva leparkolni. Brassó fellegvára renoválás alatt, persze én voltam kemény és bedoromboltam kapuján. Visított a riasztó meglepetésemre. Szerencsére senkit sem küldtek ki oda, gondolták egy kalapos kókler majomkodik ott. Többiek addig lőtték a fotókat és a jobbnál jobb panoráma képeket.

Déli harangszó után Brassóból ki, Prázsmárba meg be. Ott található az erdélyi szász erődtemplomok egyik legszebbike. Bő egy órát elidőztünk szakrális nyugalmában. Időnkből futotta bőven Sepsiszentgyörgy városára. Tettünk egy gyors kört a Székely Nemzeti Múzeumban és a belvárosi forgatagban. Papáltunk egy finomat, majd Marosvásárhely irányába nézve, útközben megpihentünk a nagyajtai unitárius templomnál. Székelyföld fővárosába kora estére gurultunk be. Erőnkből még futotta egy regenerációs séta, majd egy chilles vízipipázás.

Harmadik napunk egy igazi székely anzixba ment át. Parajd gyomrából a Székely kálváriáig. De menjünk szépen sorba. Délig még Marosvásárhelyen bóklásztunk. Említésre méltó az erőd vára. Van ott templom, kaszárnya, füves park, hangulatos kávézó – egy igazi lazulós hely, ahol az ember kipihenheti a szürke hétköznapokat. Nálunk amolyan napindítónak abszolút megfelelt. A vár szomszédságában oldschool járgányokat vonultattak fel, ahol szintén elidőztünk, majd onnan visszaiszkoltunk a szállásra, kocsiba pattantunk és húztunk Parajdra.

Település sóbányájáról híres. A föld gyomrában bő egy órát időztünk el. Egyébként tiszta vidámpark a hely. Sportolásra ihletett embereknek ajánlatos a bánya – asztalitenisz, tollaslabda, kötélpálya, ezek mind egy helyen. Miután újra fényben járók lettünk, kezdődhetett a roadshow. Jézus szíve kilátóhoz eléggé vacak út vitt, így a végét két lábon tettük meg. A vaskonstrukció tetején, pontosabban Jézus fejéből kinézve csodálhattunk a panorámát és persze pihenhettünk meg, mert nemigazán volt a tervben, hogy itt kaptatók is lesznek. Farkaslakán benéztünk Márton Áron szülőházába, Székelyudvarhely előtt pedig Orbán Balázs sírjánál tettünk vizitet. Ott felállított székelykapuk sokasága adja meg igazán a hely zamatát. A kapuk mindegyike egy kész remekmű. Gondosan elkészített faragások, festések hirdetik a magyar-székely népművészet szépségét. Székelykeresztúron kajáltunk egy óriásit, majd Székelyvéckén zárult a fieszta. Soha nem fogom elfelejteni, mikor a lenyugvó nap közreműködésével, teljes megelégedettséggel állok fenn a Székely kálvárián. Az odacsavargó ott döbben rá, miért vágyakozik vissza folyton-folyvást a székelyek földjére. Egyszerűen megnyugvást találsz ott. Szellemi és lelki muníció a szürke hétköznaposság ellen. Mi ezt a fajta gyógymódot ajánljuk. A csattanó mégis az estére maradt. Hálás köszönet zamárdi barátainknak a nagyszerű vendéglátásért. Anyaországiak, székelyek és felvidékiek jöttek össze, akik megvitatták a világ nagy dolgait. Természetesen volt pálinka, kolbász is. Utolsó éjszakán jóízűen spiccesre sikerült, mivel az éjszakát még bevégeztük Marosvásárhely egyik bárjában.

TIPP: Kálváriához az utolsó utcán lehet feljutni egy ösvényen át.

Negyedik napunkat a kora reggeli pakolászással kezdtük, mivel repültünk vissza Budapestre. Minireptérre ki, egy fincsi kaffé be, majd délelőtt már a pesti forgatagban találtuk magunkat.

Borka Zoltán
Kádek Péter

Címkék: ardeal, brassó, erdély, erődtemplom, fellegvár, kálvária, kilátó, királyföld, kőhalom, kürtöskalács, marosvásárhely, pálinka, parajd, prázsmár, Románia, segesvár, sóbánya, székelyföld, székelykapu, székelyvécke, transylvania